Visszapillantó tükör - ma hatvanéves Daniel Day-Lewis

Kisebb tévésorozatok után 1982-ben bukkant fel újra a mozivásznon a Gandhi című filmeposz mellékszereplőjeként. A figyelmet az Én szép kis mosodám, majd a Szoba kilátással című filmekkel hívta fel magára: az ugyanazon a napon bemutatott két alkotásban két teljesen különböző karaktert játszott. 1987-ben Philip Kaufman rendezőtől megkapta a Milan Kundera regénye alapján készült A lét elviselhetetlen könnyűsége című film főszerepét. A szerep iránti teljes elkötelezettségét mutatja, hogy a nyolc hónap alatt elsajátította a cseh nyelvet és a forgatáson kívül sem volt hajlandó kiszállni a neves prágai agysebész, Tomas szerepéből.

Még ezt az alakítását is felülmúlta a Jim Sheridan rendezte A bal lábam című filmben, 1989-ben ezért a szerepért vehette át első alkalommal a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. Lenyűgöző hitelességgel formálta meg a gyógyíthatatlan, mozgássérült Christy Brownt, a szerepre készülve gyakran látogatott meg mozgássérülteket, köztük olyanokat, akik egyáltalán nem tudtak beszélni. A felvételek közötti szüneteket kerekesszékben töltötte és elvárta kollégáitól, hogy minden helyzetben valódi mozgáskorlátozottként kezeljék.

Ezután még eljátszotta Hamletet a színpadon, majd kimerültsége miatt visszavonult, színházban azóta sem szerepelt. A felvevőgép elé 1992-ben állt ismét Cooper indiánregényének feldolgozásában, Az utolsó mohikánban, megdobogtatva a női szíveket. Alakítása hitelességét azzal igyekezett fokozni, hogy megtanulta, hogyan kell állatokat nyúzni és az erdőben élni. A következő évben főszerepet kapott Martin Scorsese történelmi drámájában, Az ártatlanság korában, majd újra Sheridan rendezői keze alatt játszott Az apám nevében című életrajzi drámában. Ezután a Salemi boszorkányok című Arthur Miller-darab filmváltozatában a tragikus sorsú John Proctor megformálásáért kapott dicséretet. 1997-ben harmadszor dolgozott Sheridannel A bunyós című filmben, amelyben egy IRA-harcos bokszolót alakított, aki tizennégy év börtön után próbálja újrakezdeni az életét.

Day-Lewis ezután váratlanul ismét hátat fordított a filmvilágnak, öt évig teljes visszavonultságban fafaragással és cipőkészítéssel foglalkozott, kezdetben inasként ült a kaptafához a neves olasz cipőkészítő, Stefanio Bemer műhelyében. Csak Harvey Weinstein producer, Leonardo DiCaprio és Scorsese nógatására tért vissza a filmipar világába, mert a rendező nem tudta nélküle elképzelni a New York bandái című moziját. A vegyes fogadtatású film alakításai közül egyedül Day-Lewis játéka talált osztatlan elismerésre. A hiteles szerepformálás érdekében csak Hentes Bill akcentusával beszélt a forgatáson kívül is, sőt "leckéket" is vett egy igazi hentestől. Újabb két év szünet után fogott bele egy újabb filmbe: a Jack és Rose balladájának rendezői székébe ezúttal felesége, Rebecca Miller ült.

2007-ben a Vérző olajban nyújtott alakításáért másodszor is megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar szobrocskát, valamint a Golden Globe-díjat is. Ugyancsak 2007-ben Rob Marshall Kilenc című zenés filmjében játszotta a válságba jutott filmrendezőt. Újabb ötéves hiátus után 2012-ben Steven Spielberg Abraham Lincoln amerikai elnökről készült életrajzi drámájában tért vissza, alakításáért immár harmadszor nyerte el a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat és ezzel filmtörténelmet írt. Jack Nicholson és Walter Brennan társaságában belépett a háromszoros Oscar-díjasok elit klubjába, de ő az egyetlen, aki mindhárom kitüntetést főszereplőként kapta: Jack Nicholsont kétszer főszereplőként, egyszer mellékszereplőként, Brennant pedig mindháromszor mellékszereplőként honorálta a filmakadémia.

A hírek szerint Day-Lewis megszakítva újabb, évek óta tartó visszavonultságát ismét forgat, Paul Thomas Andersonnal, a Vérző olaj rendezőjével dolgozik. A darab az 1950-es években Londonjában, a divat világában játszódik, a színész egy szabó bőrébe bújik, aki a királyi család és a felsőbb osztály tagjainak készíti ruháit.