Pesti Srácok

A Pál utcai fiúkat ünnepeljük

Interaktív vándorkiállítás nyílt Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye születésének 110. évfordulója alkalmából szerdán a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtárában. A Pál utcai fiúknak szentelt, de a jövőre születésének 140. évfordulóját ünneplő szerzőre is emlékező kiállítás több mint 10 évig vándorol majd az országban és a határon túl - mondta el Dippold Péter, a könyvtár igazgatója a tárlat megnyitóján.

MTI

A bemutatón paravánok, képek, játékok elevenítik fel a regény hőseit, művelődéstörténeti hátterét és jellegzetes, századfordulós tárgyait. E. Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum egykori igazgatója elmondta, hogy a vándorkiállítás alapjául a múzeum korábbi, a 100 éves évfordulóra 2007-ben készített kiállítása szolgál. Ezt egészítette ki interaktív tartalmakkal a Magyar Nemzeti Múzeum, valamint a Vígszínház, ahol jelenleg a mű musicalváltozata látható, illetve a Móra Kiadó, amely a könyv gondozója és a kiállítás koordinátora.

PestiSracok facebook image

E. Csorba Csilla kiemelte, hogy az 1907-ben megjelent regényt világszerte 35 nyelvre fordították le és Olaszországban, Brazíliában kötelező, Lengyelországban és Japánban ajánlott olvasmány az iskolákban. A regény sikerének legnagyobb titkát a művészettörténész abban látja, hogy a történet hívószavai - a hűség, a kitartás, a felelősség, a kötelesség és az egymás iránti elköteleződés - ma éppolyan fontos és érvényes fogalmak, mint Molnár Ferenc idejében.

Dian Viktória, a Móra Kiadó főszerkesztője elmondta, hogy Budapest mellett Székesfehérvár, Balatonalmádi, Balatonfüred, Kaposvár, Marcali és Fonyód ad otthont a tárlatnak, de több határon túli településen is látható lesz.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.