Pesti Srácok

Budapesten is megrendezik a Szerpentin Táncfilm Fesztivált

Első alkalommal rendezik meg Budapesten május 17. és 19. között a Szerpentin Táncfilm Fesztivált a Kino Cafe moziban.

MTI

A háromnapos programban a legfrissebb nemzetközi táncfilmek - filmre készült koreográfiák -, magyar alkotók munkái, valamint tánc-dokumentumfilmek mellett videóművészek alkotásait és zenei videókat is láthatnak az érdeklődők - tájékoztattak a szervezők. A kínálatban szerepel a New York City Ballet NY Export: Opus Jazz című 2010-es filmje, amelyhez egy kísérőfilm is társul, valamint Sasha Waltz & Guests: Dialoge 09 - Neues Museum címmel vetítik a koreográfus legendás 2009-es időszaki "kiállítását".

PestiSracok facebook image

A Hazai termés elnevezésű filmcsokorban a 2010 után készült magyar táncfilmekből tizenhármat nézhetnek meg az érdeklődők. Az alkotások ötletgazdái, készítői a kortárs tánc, az elektronikus zene, a videóművészet és a divat területéről érkeznek. A produkciók egy része nemzetközi együttműködésben valósult meg.

A kínálatban szerepel az Always dead, still alive (Halál az életben) című film, amelyet a világ legismertebb és legelismertebb butoh mestere, a 2015 júniusában elhunyt Murobushi Ko emléke előtt tisztelegve vetítenek le. A fesztiválon nemzetközi rövidfilmek is helyet kapnak.

Fotó: parallelfoundation.wordpress.com

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."