Pesti Srácok

Döntős a Mörk, a Lóci Játszik és a Jónás Vera Experiment

A Mörk, a Lóci Játszik és a Jónás Vera Experiment jutott be a Nagy-Szín-Pad! negyedik szériájának döntőjébe. A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutatóján idén nyolc előadó indult, a finálé május 27-én lesz, a részvevők meghívást kapnak például a Sziget és a Telekom VOLT nagyszínpadaira.

MTI

Az idei mezőnybe Petruskát, a Lóci Játszikot, a Jónás Vera Experimentet, a Qualitonst, a Dope Calypsót, a Konyhát, a Mörköt és Senát válogatta be a mintegy száztagú szakmai szavazói kör, a produkciókat egyórás koncerteken május 19-től 22-ig párosával mutatták be négy estén át a fővárosi Akvárium Klubban.

PestiSracok facebook image

A résztvevőkre a közönség szavazhatott, a voksokat összesítették egy 23 tagú zsűri pontszámaival, így számították ki a három legjobb produkciót. A grémiumban zenészek, a média képviselői (a Petőfi Rádió részéről Pető Zoltán és Borcsik Attila), koncert- és fesztiválszervezők (Gerendai Károly, Lobenwein Norbert, Fülöp Zoltán), valamint "megmondók" (például Zacher Gábor toxikológus) is helyet kaptak.

"A Nagy-Szín-Pad! célja változatlan: azokat a tehetségeket megmutatni egy szélesebb közönség számára, akik már bizonyítottak és készen állnak egy még nagyobb kihívásra" - fogalmazott korábban Lobenwein Norbert alapító-főszervező. A szavazás szerdán 10 órakor indul a három döntősre, egészen a május 27-i finálé végéig immár a zsűri nélkül, csak a közönség részvételével sms-ben, online a nagyszinpad.comon, valamint Instagramon.

A Nagy-Szín-Pad! nyolc résztvevője meghívást kap a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand és a MOL Nagyon Balaton rendezvényeinek nagyszínpadaira, emellett a debreceni Campus Fesztiválra és az Akvárium Klubba is. A döntősök közül a közmédia és a díjak felajánlói választják ki, melyik produkció képviselje Magyarországot a jövő januári groningeni Eurosonic Festivalon. A győztes videoklipet készíthet és szerepel a Petőfi Zenei Díj showműsorában. Idén a Budapest Park is lehetőséget ad a verseny nyertesének a bemutatkozásra, a győztes a siófoki Plázs nyitóestéjén is játszhat. A Nagy-Szín-Pad! első szériáját 2014-ben a Mary PopKids, a következőt az Ocho Macho, a tavalyit pedig a Bohemian Betyars nyerte.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.