Pesti Srácok

Gyásztávirat-Elhunyt Greg Allman rockzenész

Elhunyt Gregg Allman amerikai rockzenész. A 69 éves, hosszú ideje betegeskedő zenészt szombaton savannah-i otthonában, szerettei körében érte a halál. A zenész az idősebb bátyjával, Duanéval a hatvanas évek végén alakított együttesben, a The Allman Brothers Bandben kezdte a pályafutását. Fénykorában a banda számait folyamatosan játszották a rádiócsatornák, albumaik pedig a rocktörténelem legjobbjai közé kerültek - idézte fel a BBC News.

MTI

Számos nagy sikerű számukat - köztük a Whipping Post, az It's Not My Cross to Bear és a Midnight Rider címűeket - Greg Allman írta, aki az együttes vezető énekese és billentyűse volt. Cher, aki a hetvenes években a felesége volt, halálhírével kapcsolatban úgy fogalmazott: "nincsenek szavak", és mellékelt egy képet is, amelyen mindketten szerepelnek.

PestiSracok facebook image

Az együttest első három albuma igazi sztárrá tette, ám ekkor súlyos tragédia érte a csapatot: a rendkívüli tehetségként emlegetett rockgitáros, Duane, 1971-ben, 24 éves korában egy motorbalesetben elhunyt. Alig több mint egy évvel később pedig a basszusgitáros, Berry Oakley is motorbaleset áldozata lett. Allmant, aki példaképként tekintett fivérére, nagyon lesújtotta a két haláleset, és a hetvenes években heroinfüggő lett. Egy pár évvel ezelőtt az AP hírügynökségnek adott interjújában elmondta, nincs nap, hogy ne gondolna bátyjára, akadnak pillanatok, amikor a jelenlétét is érzi.

Az együttes a nyolcvanas években felbomlott, de az idők során többször újraformálódott. 1990-ben az új felállású banda új zenével állt elő, és új hallgatóságot is talált. 1995-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, de 2012-ben My Cross to Bear címmel kiadott emlékirataiban elárulta, hogy túl részeg volt ahhoz, hogy élvezze a ceremóniát. 1996-ban az együttes Grammy-díjat kapott a legjobb instrumentális rock kategóriában a Jessica című számért. A bandát 2012-ben Grammy-életműdíjjal is kitüntették.

Allmannál 1999-ben hepatitis C-fertőzést állapítottak meg, 2010-ben májátültetésen esett át. Tavaly augusztusban bejelentette, hogy súlyos egészségügyi problémái miatt a Mayo Klinikán kezelik, és lemondta további fellépéseit. Idén márciusban pedig a 2017-re vállalt koncertjeit is lemondta. Menedzsere, Michael Lehman szerint az utóbbi időben Southern Blood című utolsó albumán dolgozott, amelynek kiadását szeptemberre tervezték.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.