Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Victor Lanoux francia komikus színész

Az Oscar-jelölt Sógorok, sógornők, az Agyő haver és a Sokat akar a szarka című francia filmek idén 80 éves sztárját a közelmúltban agyvérzés miatt szállították kórházba, ahol kómába esett és csütörtökön elhunyt.

MTI

Lanoux egészsége egy évtizeddel ezelőtt romlott meg, amikor egy orvosi műhiba miatt egy időre megbénult. Francois Hollande francia elnök nyilatkozatában olyan "nagy művészként" méltatta, akit szerettek a franciák. A kulturális miniszter, Audrey Azoulay pedig azt hangsúlyozta, hogy "a háború utáni Franciaországban a vitalitást testesítette meg és a mozi varázslatát, amely lehetővé tette, hogy egy Simcákat fényező munkásból néhány év alatt sok francia kedves színésze legyen".

PestiSracok facebook image

Pályafutását Lanoux a hatvanas évek elején kezdte a televízióban. Egyik legnépszerűbb szerepét, Louis Romant is a Luis la Brocante című, 1988-tól 2014-ig futó tévésorozat 44 epizódjában játszotta. A hatvanas-hetvenes években a filmvásznon is megkedvelte a közönség. Alain Delonnal és Jean Gabinnel játszott a Két férfi a városban című krimiben, az Agyő, haver című krimiben pedig Lino Ventura volt a partnere. Számos vígjátékban is szerepelt: játszott az Európai vakációban Chevy Chase-zel, a Sokat akar a szarkában Claude Brasseurrel és az Olajralépésben Pierre Richard-ral.

Utolsó filmszerepét A nap királynője című vígjátékban alakította 2001-ben. 2006 és 2016 között a Commissaire Laviolette című bűnügyi tévésorozatban szerepelt. "Ugyanaz a mottóm, amellyel a pályámat kezdtem: a szakmámból akarok élni, szeretem a színházat, a mozit, a televíziót, és nagyszerű, hogy évente 7-8 millió ember láthat" - mondta tíz éve egy interjújában.

Fotó: europe1.fr

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.