Pesti Srácok

Hétfőn ünnepli 91. születésnapját a természetfilmek királya

Sir David Attenborough brit természetfilmes, az ismeretterjesztő televíziózás megújítója 91 éves, 1926. május 8-án született.

MTVA

A nyugat-londoni Isleworthben jött a világra, testvéreivel, Richarddal (a neves filmrendezővel) és Johnnal Leicesterben nőttek fel. Davidet már kiskorában rabul ejtette a fosszíliák és kövek gyűjtése, rajongott a természetért, s egész életét a természet megismerésének és megismertetésének szentelte. Zoológiából és geológiából diplomázott a cambridge-i Clare College-ban. 1947-től a haditengerészetnél szolgált. Leszerelése után, 1950-ben csatlakozott a BBC-hez, ahol kezdetben - a főnöknője szerint túl nagy foga miatt - nem került képernyőre, ismeretterjesztő műsorok producereként dolgozott.

PestiSracok facebook image

Első műsora, az Animal Patterns (Állatminták) készítésekor találkozott Jack Lesterrel, a londoni állatkert hüllőházának kurátorával, akivel 1954-ben elkészítették Zoo Quest című műsorukat, amely Lester betegsége miatt Attenborough-val került adásba. Néhány évvel később a BBC általa alapított utazási és felfedezési osztályán folytatta műsorait. Az 1960-as évek elején kilépett a BBC-től, hogy antropológiai tanulmányokkal készítse elő filmes munkáját.

1965 márciusában - a filmezés lehetőségének megtartása mellett - vezetőként csatlakozott a BBC2 csatornához, kialakította és évtizedekre meghatározta a csatorna arculatát. Az 1967-ben elsőként bevezetett színes adás előnyeinek kidomborítására Attenborough 13 részes sorozatot rendelt a nyugati művészet történetéről. (Az 1969-ben bemutatott Civilisation: A Personal View by Kenneth Clark című műsor mérföldkő a szerző nevével fémjelzett dokumentarista televíziózás történetében.) 1969-ben a BBC programigazgatójává nevezték ki, a két csatorna ügyeinek intézése miatt le kellett mondania a filmkészítésről.

1973-ban szabadúszóként tért vissza szenvedélyéhez. Forgatott Indonéziában, filmsorozatot készített a törzsi művészetről, a felfedezőkről, kriptozoológiai sorozatot a legendás állatokról, s közben előkészítette híressé vált Élet trilógiáját, amelyet Élet a Földön (1979), Az élő bolygó (1984) és Az élet megpróbáltatásai (1990) címmel tűztek műsorra. A hátizsákos világjáró hihetetlen kalandjainak és közvetlen, sztorizós modorának köszönhetően egy csapásra belopta magát a nézők szívébe.
1977 és 2005 között ő volt a narrátora a BBC milliókat képernyők elé ültető 253 részes.

Vadvilág sorozatának, amelynek szurikátákról szóló részét (1987) a brit nézők minden idők legjobb természetfilmjévé választották. Ő kalauzol bennünket A természet világa sorozat 50-nél több epizódjában, a Vadvilág (Wildlife Specials) jubileumi sorozatban és a BBC 2006-ban bemutatott Bolygónk, a Föld című megaprodukciójában is.

Ő írta és narrálta a pteroszauruszról szóló Repülő szörnyek (2010) című háromdimenziós filmet, az első BAFTA-díjas 3D-s mozit, amelyet további részek követtek. 2014-ben az ő narrációjával jelent meg a BBC Ultra HD felbontással készült Life Story sorozata, és a Bolygónk, a Föld sorozat 2016-os folytatásához is őt kérték fel közreműködőnek.

Tevékenységéért 1985-ben lovaggá ütötték, 2002-ben a britek a 100 legnagyobb brit közé szavazták. Az egyedüli BAFTA-díjas, aki fekete-fehér, színes, HD és 3D műsorért is megkapta az elismerést. 2009-ben Asztúria Hercege-díjjal tüntették ki. Számos újonnan felfedezett fajt, köztük az Attenborosaurus őshüllőt és az Attenborough-hangyászsünt, neveztek el róla.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.