Pesti Srácok

Hosszú rejtőzködés után tért haza Boromisza Tibor remekműve

Boromisza Tibor egyik remekműve mellett Szinyei-Merse Pál, Gulácsy Lajos, Tihanyi Lajos alkotásai és egy Rippl-Rónai által festett Zsolnay-tányér is szerepel a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján, amelyet május 15-én tartanak a Budapesti Kongresszusi Központban.

MTI

A Virág Judit Galéria tavaszi aukciós anyaga 223 festményt és több Zsolnay-kerámiát vonultat fel, köztük számos múzeumi rangú remekművet is - olvasható a Virág Judit Galéria tájékoztatójában. Boromisza Tibor Őszi reggel című képére, a magyar fauve festészet egyik értékes darabjára 24 millió forinttól licitálhatnak az érdeklődők. Mint írják, az 1911-ben készült festmény tíz évvel ezelőtt egy ismeretlen alkotó műveként bukkant fel egy floridai aukción, majd egy neves spanyol fotós házaspár vásárolta meg.

PestiSracok facebook image

Később a kép hátán lévő felirat alapján kinyomozták a szerzőt, de a tulajdonosok addig nem akartak megválni a festménytől, amíg tudomásukra nem jutott a galéria tavalyi, téli aukcióján elért 87 millió forintos Boromisza-rekord, amelyet a Rőzsehordók a ligetben című alkotás ért el. Ennek köszönhetően került most vissza Magyarországra az 1911-es festmény. A kép a nagybányai művésztelepet ábrázolja Csontváry alkotásaival vetekedő színgazdagsággal. A tájékoztató idézi Kelen Anna művészettörténészt, aki hangsúlyozta: "a Boromisza-kép Magyarországra való visszatérése a magyar kulturális örökség számára igazi sikertörténet".

A műgyűjtők érdeklődésére tarthat számot Szinyei-Merse Pál nagyméretű, éppen száz éve készített Szép idő (Derűs idő a Balatonon) című festménye, amelyet a mester életének utolsó éveiben festett egy fonyódi nyaralás alkalmával. Az első világháború alatt készült kép a verőfényes nyári delek élesebb megvilágítását és telítettebb színértékeit adja vissza. A kép kikiáltási ára 30 millió forint.

Ugyancsak 30 millió forinttól kelhet el Gulácsy Lajos Séta a régi olasz városban című olajfestménye, amely egykor Bedő Rudolf, a 20. századi műgyűjtés egyik legfontosabb alakjának tulajdonában volt. Mint írják, a hányatott sorsú Gulácsy életmű ritka darabjának kompozícióját izgalmas színskála kíséri. Az árverés másik fauve-os remekműve Tihanyi Lajos 1909-es Nagybányai táj című festménye, amelynek kikiáltási ára 24 millió forint. Tihanyi a magyar modernizmus két legfontosabb alkotó közösségének a Nyolcaknak és a nagybányai neósoknak egyaránt tagja volt.

A Zsolnay kínálatból árverésre bocsátják többek között a feltehetően Rippl-Rónai által saját kezűleg festett Zsolnay tányért is. Rippl-Rónai Andrássy Tivadar gróftól 1896-ben kapott megrendelést budai palotája ebédlőjének tervezésére és kivitelezésére. Ennek része volt a Zsolnay gyárban készült 12 személyes étkészlet, amelyből mára alig egy-két tucat maradt meg. Az Andrássy-ebédlő számára készített sorozatból való mélytányér 3 millió forinttól cserélhet gazdát.

Az árverési anyag kiemelkedő képei között szerepelnek még Nemes Lampérth József, Márffy Ödön, Derkovits Gyula, Mednyánszky László, Kmetty János, Koszta József, Ország Lili és Vaszary János művei is. Az árveréshez kapcsolódó tárlat május másodikától tekinthető meg a galériában - írták a tájékoztatóban.

Kép: Virág Judit Galéria

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.