Ismerd meg a popzene és az államhatalom izgalmas viszonyát!

A populáris zene és az államhatalom viszonyát a 20. századi Magyarországon vizsgáló tanulmánykötet jelent meg; a Rózsavölgyi és Társa Kiadó, valamint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpont közös gondozásában napvilágot látó könyvben 15 tanulmány olvasható, amelyek egy-egy műfajra vagy zenei jelenségre koncentrálnak.

MTI

Bár 1945 és 1990 között a Szovjetunióhoz fűződő szoros viszony és néhány ideológiai alapvetés változatlan maradt, az államszocialista rendszer négy évtizede alatt hihetetlenül sok kisebb-nagyobb fordulat figyelhető meg, a nyitás és bezárkózás, a modernizálás és újragondolás, valamint a visszarendeződés időszakai gyors egymásutánban követték egymást. Ez a változékonyság a kultúrára és azon belül az szórakozásra és a szabadidő eltöltésére is komoly hatással volt - mondta el a könyv szerkesztője, Ignácz Ádám.

Az MTA Zenetudományi Intézetének munkatársa hangsúlyozta: a Rákosi-korszakban még elsősorban a művészi és ideológiai szempontból ideális mű megalkotása és egyfajta esztétikai totalitarizmus kialakítása volt a cél, miközben a befogadói igényekre egyáltalán nem figyeltek. Mindez érdemben változott 1956 után, a forradalmat követően az emberek "esztétikai nevelése" és a "magas" kultúrához való hozzáférés megszervezése volt a fő hívószó. A 60-70-es évek fordulójától kezdve viszont az állam egyre inkább felismerte a populáris műfajokban rejlő profit lehetőségét, és a gazdasági szempontok egyre inkább felülkerekedtek az ideológiai szempontokon.

A 1970-es években alakult ki a szocialista "mainstream" és az alternatív műfajok világa is - emelte ki Ignácz Ádám, aki hozzátette azt is: jazztől a progresszív rockon át egyetlen műfajt sem tiltottak vagy támogattak egyöntetűen, mindig szelektáltak, egyfelől politikai-népművelési alapon, másfelől nagy súlya volt a személyes kapcsolatoknak is.

A kutató szerint az államszocialista rendszer kultúrpolitikájának máig ható következményei vannak a populáris zenei színtérre, valamint az erről folyó társadalmi közbeszédre nézve. Mindez leginkább a populáris zenével kapcsolatos mai történetírói stratégiákban figyelhető meg.

Mivel az államszocializmus még puhább formájában is elnyomó rendszer volt, a visszaemlékezők, a mai napig aktív zenészek és a kutatók egy része előszeretettel az ellenkulturális jellegre, a "földalatti" létezésre, a rendszerellenességre helyezi a hangsúlyt, miközben az állam konstruktív lépései jellemzően feledésbe merülnek. Arról is kevés szó esik, hogy minden időszak és minden műfaj kitermelte a maga élmezőnyét, amely bizonyos privilégiumokat élvezett, és ráérzett arra, milyen feltételek betartása szükséges "harmonikus" együttéléshez a rendszerrel - fogalmazott Ignácz Ádám.

Hozzáfűzte: legtöbben, amikor az államszocializmus időszakáról beszélnek, a populáris zenei műfajok körét jellemzően a beat és rockzenére szűkítik, miközben sokszor elhanyagolják az olyan milliós tömegeket megmozgató, alkalmasint trendformáló jelenségeket, mint például a táncdalok, a hagyományos pop és diszkózene vagy az operett.

A kötet külön tanulmányokat szentel ezeknek, mint ahogy például a magyar katolikus egyház berkein belül megjelent könnyűzenei trendeknek is. "Fontos, hogy idővel ne csak a mítoszok működtessék az emlékezetet, hogy több szó essen arról, milyen gazdag és sokrétű is volt a magyar populáris zene története a 20. században" - fogalmazott Ignácz Ádám.

A Populáris zene és államhatalom című kötetet - amelynek szerzői között van Csatári Bence, György Eszter, György Péter, Hammer Ferenc, Havasréti József, Heltai Gyöngyi, Ignácz Ádám, Jákfalvi Magdolna, Kappanyos András, Povedák Kinga, Ring Orsolya, valamint Standeisky Éva, Szemere Anna, Varga Luca, Véri Dániel és Zombori Mónika - május 22-én, hétfőn mutatják be a Kelet Kávázó és Galériában, az eseményen részt vesz Szemere Anna szociológus és Tófalvy Tamás kultúrakutató.