Pesti Srácok

Ismét kinyit a legendás budapesti klub, a Fekete Lyuk

Ígérjük, hogy jól fogunk viselkedni, semmi szipu, merci, pia, satöbbi. Különben is, már benőtt a fejünk lágya, a taraj lekopott.” – olvastuk egy ígéretes facebook esemény kommentjei között: május 5-én ugyanis két órára – 17.30 és 19.30 között – kinyitják a Fekete Lyukat, és várják az egykori törzsvendégeket.

A budapesti Fekete Lyuk (Yuk, III/III-as klub) a korábbi Ganz-Mávag Vörösmarty művelődési házának pincéjében nyílt meg 1988-ban, a 8. kerületi Golgota utcában. Egykor a “pokol tornácának” is becézték, de legendás szórakozóhely a magyar alternatív és független zenei élet hazai – sokak szerint kelet-európai – központja volt. Még a kilencvenes évek első felében is a város vezető klubjai közé tartozott, és névváltoztatásokkal egészen az évtized végéig üzemelt, nem egy underground zenekar “nőtt ki” a Lyukból. A helyen egyébként divatbemutatóknak, betiltott filmeket játszó filmklubnak, kiállításoknak, színházi előadásoknak is helyet adott.

Mára persze eltűntek a csupasz, falfirkákkal teli betonfalak, és ahogy a látogatás szervezője írta, ajtók is kerültek olyan helyekre, ahol korábban nem voltak. Ma ugyanis egy egyházi nyugdíjasklub működik ott – mondhatnánk, hogy pogózzanak a punkok, de talán inkább mégse.

PestiSracok facebook image

Az ingatlan jelenleg a Biblia szól Egyház tulajdona. Nyugdíjas klub üzemel benne. Tele van az ő berendezési tárgyaikkal. Érthető, hogy elvárják a szabályok betartását. Olyan ez, mintha mondjuk lett volna egy ingatlanom. Majd eladtam volna. Aztán előkerülnék mondjuk jó 30 év múlva és megkérném az új tulajdonost, hogy megnézném a lakásom. Ja és mellesleg hoznék még néhány száz havert, akik megfordultak valaha a lakásban.” – magyarázta az esemény facebook oldalán az egyik szervező, Halzer Dorottya.

Egyébként 15 ezer forintos bérleti díjat kérnek a kétórás látogatásért, amelyet az egykori klubvezető, Nagy Gyula áll. Odabent tilos dohányozni, szeszesitalt és kábítószert fogyasztani pedig sem bent, sem a helyiség előtt az utcán nem lehet – azt nem tiltják, hogy előtte italozzon a látogató.

Pogó se lesz, a falakat is átfestették – de azért nagy élmény lehet annak, aki ott pogózta, dohányozta és itta végig a kamaszkorát, vagy ezek nélkül járt le bulizni, zenét hallgatni. A Zeg Zugban aznap Lyuk Emlékestet tartanak koncertekkel, úgyhogy tovább lehet nosztalgiázni.

Forrás: Librarius.hu

Fotó: Fortepan

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.