„Jó volna egy kis korszerű nyelvtudomány a tankönyvekben” - Interjú É. Kiss Katalin Széchenyi- és Bolyai-díjas nyelvésszel

Valahol úgy fogalmazott, hogy „A generatív nyelvész az egyén nyelvi képességét kutatja.” Mit jelent ez a laikusok számára?
Kutatásunk tárgya a Chomsky által mentális szervnek nevezett, fejünkben létező szabályrendszer, amely mindenkit képessé tesz elvileg végtelen számú magyar mondat létrehozására. Az is sok érdekességet tartogat, hogyan jutunk ennek birtokába, hiszen már három-négy éves gyerekek tökéletesen használják a nyelvet. A hagyományos nyelvészet kész szövegekből von le következtetést, míg a generatív nyelvészet a szövegeket létrehozó szabályrendszert vizsgálja.

A fizikus és a vegyész feladata még csak-csak elképzelhető, de a nyelvész munkája az átlagembereknek első hallásra nehezebben érthető.
Ha úgy vesszük, a generatív nyelvészet bizonyos értelemben természettudomány, mivel az egyén egy biológiai adottságát vizsgálja. A módszertana is természettudományos, deduktív módszertan. Tételezzük fel, hogy a magyar grammatika egy jelenségének, például a tárgyas ragozásnak a leírását tűzzük ki célul. Ehhez az első lépés a legnyilvánvalóbb példák összegyűjtése és megfigyelése, majd a tárgyas ragozás használati feltételeinek szabályba, képletbe foglalása. Ezzel a képlettel levezethető, hogy mikor használhat és mikor nem használhat a magyar beszélő tárgyas ragozást. Ezek után a példák lehető legszélesebb körén ellenőrizzük, hogy jó megoldást adott-e a képletünk, minden olyan esetben tárgyas ragozást jósol-e, amikor a magyar beszélők azt használnak. Ha nem, akkor módosítunk a képleten.

Tudna példát mondani arra, hogy mostanában mikkel foglalkoznak?
Az előbb említett tárgyas ragozás története kifejezetten foglalkoztat bennünket. Uráli örökségről van szó. Az uráli nyelvekre az úgynevezett differenciált tárgyas ragozás jellemző, tehát nem mindenfajta tárgy vált ki tárgyas ragozást, hanem lényegében csak az ismert információt közlő vagy határozott tárgy. Az is közös sajátsága számos uráli nyelvnek, hogy nem lehetséges tárgyas ragozás, ha a tárgy „magasabb” személyű, mint az alany – ezért nincs a magyarban sem tárgyas ragozás, ha a tárgy első vagy második személyű, az alany pedig harmadik személyű (tehát ezért nincs „ő látja engem, ő látja téged”). Egyre bonyolultabb példákat vizsgálunk, például olyanokat, melyben az alany és a tárgy azonos személyű, de nem azonos számú, mint „Én minket javaslom”, „Mi engem javasolunk”. Az első esetben tárgyas ragozást, az utóbbiban alanyi ragozást kell használni. A szabályunknak vagy szabályrendszerünknek minderről számot kell adnia.

Ha már szóba kerültek a rokonnyelvek, manapság ismét felerősödtek a nyelvrokonság-szkeptikus hangok.
Az, hogy a magyar alapjában véve finnugor, méghozzá az uráli nyelvcsalád része, megcáfolhatatlan tény. Az ómagyar nyelvből levont következtetések is ezt az állítást támasztják alá. Ugyan történt ótörök-magyar érintkezés, de ma már genetikai kutatások is alátámasztják az uráli rokonságot.

Ha ennyire evidencia, miért állítják sokan az ellenkezőjét? Megdönthetetlennek látszik a magyarokat jellemző romantikus elképzelés?
Igen, ugyancsak romantikusan hangzik, hogy a Föld lapos, bár ezt már kevesen merik meggyőződéssel állítani. Nem értem, miért érzik feljogosítva magukat nem egyszer művelt, tanult, tájékozott emberek, hogy nyelvészeti szakkérdésekben a tények és bizonyítékok ismerete nélkül véleményt mondjanak. Sándor Klára Nyelvrokonság és hunhagyomány című könyvében nyelvészeti, történeti és régészeti források alapján, a nagyközönség számára is érthető módon mutatja be, hogy nyelvünk uráli eredetű, ugyanakkor kora középkori történelmünk folyamán ótörök lovasnomád törzsekkel kerültünk szoros kulturális kapcsolatba, és ez a két tény nem mond ellent egymásnak.

Összevetve a bölcsészkaron tanított nyelvészeti tárgyakat a középiskolai nyelvtanórákkal, éles ellentétben áll a kettő, nem kis mértékben írja felül az egyik a másikat.
A felsőoktatási intézmények között tudtommal csak a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Pécsi Egyetemen tanulnak a leendő magyartanárok egy kis modern szintaxist. Ezzel is magyarázható, miért nem sikerült a korszerű mondattant a középiskolai oktatás részévé tenni. A nyelvtanórákon tanított magyar nyelvtan nem a lényeget tanítja meg a magyar mondatról. Például fölösleges azzal időt tölteni, hogy a határozókat jelentésük szerint hányféle csoportba oszthatjuk, mert nem ez határozza meg mondattani viselkedésüket. Az olyasféle jelentéstani definíció, miszerint az ige létezést, történést, cselekvést fejez ki, már rég meghaladottnak minősül, mégis a tankönyvekben a mai napig megtalálható. Jó volna egy kis korszerű nyelvtudomány a tankönyvekben. A nyelvtudományban is történt annyi változás a XX. század második felében, mint a fizikában vagy a matematikában.

A nyelvtudomány képviselőjeként nem próbáltak meg fellépni a korszerűtlenséggel szemben?
Nem egy próbálkozásunk kudarcba fulladt. Még a hetvenes években készült egy kísérleti tankönyvsorozat, de megmaradt kísérleti szinten. Most a Nyelvstratégiai Intézet készíttet új tankönyveket. Jó volna, ha az újonnan készülő tankönyveket a Nyelvtudományi Intézet munkatársai is lektorálhatnák.

„Egy nyelvész számára az a helyes, amit a beszélő mond.”Tehát az olvasnák ugyanúgy helyes, mint az olvasnék, a nyelvtudomány nem ismer rossz mondatot.
A nyelvész azt a nyelvváltozatot, pontosabban azokat a nyelvváltozatokat írja le, melyet a magyar beszélők használnak; számára a helyességnek egyetlen kritériuma létezik: az, hogy a magyar beszélő mit tart helyesnek. Egyes nyelvváltozatokban olvasnák-ot mondanak – abban a változatban az a helyes; más változatokban olvasnék-ot. Ha a nyelvjárásokat vesszük, azt tapasztaljuk, hogy nagy részükben suk-sükölnek; azokban a változatokban a megtartsuk, meglássuk a helyes. A különféle nyelvváltozatok más-más társadalmi, földrajzi, életkori, műveltségbeli csoporthoz kötődnek. Vannak az iskolázott rétegek által stigmatizáltnak tekintett változatok is. Az irodalmi nyelvváltozatnak más a stílusértéke, mint az informális változatoknak, más helyzetben, más célra használjuk, de nyelvészeti szempontból nem helyesebb, mint a többi változat.

Ha hihetünk a statisztikáknak, az Európai Unión belül Magyarországon beszélnek a legkevesebben idegen nyelveken. Ennek magyarázata következhet a magyar nyelv elszigeteltségéből?
Nem hiszem, hogy ezért a magyar nyelv struktúrája lenne a felelős. A nyelvtudás hiányára sokkal inkább az iskolai nyelvórák alacsony száma szolgál magyarázatul. A nyelvtanuláshoz idő és erőfeszítés kell, és a mai gyerekek nem mind hajlandók erre.

A Bolyai-díj történetében Ön az első nyelvészettel foglalkozó kutató.
Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy a bölcsészettudomány is elismerésben részesült. A díj átvétele óta számtalan interjút adtam már nyelvészeti kérdésekben, merem remélni, hogy egy kis ismeretterjesztő hatást is elértem vele.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula