Pesti Srácok

Megelevenedik Óbudán a római tavaszünnep, a Floralia

Ezen a hétvégén is életre kel az ókori rómaiak legkedveltebb ünnepe, a Floralia, vagyis a tavaszünnep az Aquincumi Múzeumban.

061.hu

Az alkalomra fiatal virágkötők római stílusú kompozícióikkal díszítik fel a múzeumot és a régészeti parkot. Az érdeklődőket szabadtéri színházi előadások, valamint az ókort idéző életmód, kézműves bemutatók és ügyességi játékok várják két napon keresztül, de a hagyományőrző programokon betekintést nyerhetnek a római katonák, gladiátorok, germán- és kelta harcosok életébe is. Az Aquincum Baráti Kör szervezésében létrejövő tavaszünnep programjai között szerepel még "rabszolgavásár", a múzeum szabadtéri színházában pedig bemutatják Plautus Szamárvásár című darabját.

PestiSracok facebook image

A játékos kedvű látogatók számára lehetőség nyílik egy interaktív kalandtúra során megoldani az aquincumi rejtélyt, miközben felfedezik a romterületet és a hagyományőrző csapatok táborait. A Hadrianus-emlékévhez kapcsolódóan Hadrianus hasonmásversenyt is szerveznek, amelyen egy szakmai zsűri és a közönség közösen választja ki a leghitelesebb jelöltet. A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény ideje alatt csak készpénzt áll módjukban elfogadni, a múzeumi kedvezmények nem érvényesek. A belépés felnőtteknek 1900, 18 év alatti gyerekeknek, nyugdíjasoknak és fogyatékkal élőknek 850 forint.

Fotó: otthonokeskertek.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.