Pesti Srácok

Premier előtti vetítések is lesznek az Artmozik éjszakáján

Premier előtti vetítésekkel is készülnek idén az Artmozik éjszakája szervezői a nézőknek, akik péntekről szombatra virradóra öt fővárosi moziban láthatják az újdonságok mellett a közelmúlt legnépszerűbb filmjeit.

MTI

A Budapest Film Zrt. hagyományos maratonján idén először az egyes mozik egy-egy tematika szerint vetítenek filmeket. A Toldi egyik termében kizárólag felnőtteknek szóló animációs filmek - mint A fiú és a szörnyeteg vagy A vörös teknős - forognak, a másikban skandináv krimik, köztük a teljes Q-ügyosztály trilógia kap helyet. A Művész műsorának legfontosabb eleme Chaplin Modern idők című klasszikusának felújított, digitalizált változata lesz, amelyet az országos forgalmazás előtt itt láthat először a közönség, de itt vetítik az utóbbi évek egyik legfelkavaróbb horrorját, a Nyerset is, amely eddig csak a Titanic fesztiválon volt látható. A Művészben lesz lehetőség továbbá mindkét Trainspotting-film megtekintésére egymás után.

PestiSracok facebook image

A Puskin mozi tűzi műsorára A sóher, valamint a Vademberek hajszája című új-zélandi komédiát, amelyet nagy sikerrel vetítettek legutóbb a miskolci Cinefesten. A Tabánban a helyi közönség kedvencei kerülnek terítékre, azok, amelyekre az elmúlt egy évben a legtöbben váltottak jegyet a budai artmoziban. Ezért itt újra meg lehet nézni a Teljesen idegenek vagy a Ha isten úgy akarja című alkotásokat. A Kino Cafe kizárólag a magyar sikerfilmekre koncentrál, itt vetítik sok egyéb mellett a Brazilok, a Testről és lélekről vagy az Ernelláék Farkaséknál című munkákat.

Kép: Artmozik éjszakája

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."