Pesti Srácok

Szabó Magda 100: A magyar írónőre emlékeznek Olaszországban

Szabó Magda 100: A magyar írónőre emlékeznek Olaszországban

Szabó Magda születésének századik évfordulója alkalmából kedden és szerdán Dialógus a női identitásról címmel rendez a Római Magyar Akadémia kétnapos programsorozatot a Falconieri-palotában. Az érdeklődők kedden Valentina Murabito fotós Szabó Magda által is inspirált pop-up kiállítását, valamint Szabó István Az ajtó című filmjét tekinthetik meg.

MTI

A Berlinben élő olasz fotóművész a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfus szakán végezte tanulmányait, majd a cataniai egyetemen tanult grafikai tervezést. Művei hibrid művészeti formákban jelennek meg, amelyeknek alapja az analóg kísérleti fényképezés. A kiállítás keretében a művész többek között bemutatja az egyik 2009-ben forgatott, Szabó Magda, illetve más magyar művészek által inspirált videoprojektjét, valamint Az ajtó című film egyik főszereplője által ihletett, közvetlenül az eseményre készült falfestményét is. A Római Magyar Akadémia Liszt Termében este levetítik Szabó István Oscar-díjas rendező Az ajtó című filmjét angol nyelven, olasz felirattal.

PestiSracok facebook image

A rendezvénysorozat kedden délután folytatódik a Női identitás a kortás irodalomban című, két szekcióból álló kerekasztal-beszélgetéssel, amelyen részt vesz Dacia Maraini olasz írónő, Dagmar Reichardt professzor, a kortárs olasz irodalom szakértője, Antonella Cilento, Nadia Terranova, Simonetta Sciandivasci olasz, Ugron Zsolna, Kemény Zsófi magyar írók, továbbá Juhász Anna, a Szabó Magda-centenárium rendezvényeinek felelőse és Szilágyi Mónika, a milánói Edizioni Anfora kiadó igazgatója.

A kétnapos rendezvénysorozat kedden este Kézdy Luca hegedűművész koncertjével zárul. Szabó Magda neve jól ismert az olasz közönség előtt. Kevés magyar író kapott akkora publicitást az országban, mint ő; az Einaudi Kiadó publikálta Az ajtó című könyvét, amely 2005-ben elnyerte a Dél-Olaszország legtekintélyesebb irodalmi elismerésének számító Mondello-díjat, az Edizioni Anfora kiadásában megjelent Für Elise című művét pedig az Unita napilap 2010-ben a legjobb külföldi regénynek választotta.

A 2003-ban alakult, kortárs közép-európai szépirodalmat publikáló Edizioni Anfora egyébként számos magyar szerző munkáját adta már ki és a közeljövőben tervezi Szabó Magda Freskó és Kosztolányi Dezső Édes Anna című műveinek megjelentetését is.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.