Pesti Srácok

Új lemezt készített a Sárik Péter Trió

A nagy sikerű Beethoven és Jazzkívánságműsor lemezek után újra saját szerzeményekből álló anyaggal jelentkezik az idén tízéves Sárik Péter Trió. Az új lemezen a Trió mellett öt nagyszerű vendégművész is közreműködik, akiknek a neve külön-külön is garancia az igazi jazz-élményre. A trió és a közreműködő művészek élőben is bemutatják a Lucky Dog dalait június 2-án a Budapest Music Centerben.

061.hu

Igen sűrű és eseménydús volt az elmúlt évtized az együttes életében. A Jazzkívánságműsor 2014-ben Fonogram-díjat kapott mint "Az év jazzalbuma", és a sorozat második lemezét is jelölték erre a díjra 2016-ban. A Trió a Beethoven műsorával megtöltötte a Zeneakadémia Nagytermét, készített jazzlemezt gyerekeknek, mely szintén Fonogram-jelölést kapott, valamint számtalan magyar és külföldi művésszel koncertezett együtt. A csapat hű maradt önmagához, az együttes zenéje továbbra is energikus, sokszínű és életigenlő muzsika.

PestiSracok facebook image

A Lucky dog lemez mellett elindult az "I love jazz" kampány, melynek célja, hogy megmutassa a még nem jazzrajongó, vagy a jazztől idegenkedő közönségnek, hogy mennyire sokszínű, változatos és szerethető ez a műfaj.

"Eddigi pályám során azt tapasztaltam, hogy Magyarországon, annak ellenére, hogy a jazz reneszánszát éli, nagyon sokan idegenkednek tőle. Ennek leginkább az az oka, hogy valamiféle negatív szereotípiát kapcsolnak hozzá, ami sokszor egy, a műfajjal való szerencsétlen találkozás, vagy egy rossz koncertélmény következménye, vagy csak egyszerűen nem tudnak semmit a jazzről."- vallja Sárik Péter.

A Sárik Péter Trió évek óta fontos feladatának tekinti, hogy minél több új rajongót szerezzen ennek a fantasztikus műfajnak. Ezt a célt szolgálják a Jazzkívánságműsor koncertek, a gyerekeknek szóló jazzmesekönyv, a laikusokat megszólító interaktív előadássorozat, és a Beethoven műveit feldolgozó lemez is.

Az "I love jazz" kampányban a Lucky dog lemezen található dalok részletei szólalnak meg. Az öt különbőző stílust játszó vendég és a Trió sokszínű muzsikája biztosan sok új zenerajongót csábít majd a jazzkedvelők táborába.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.