Pesti Srácok

A bolygórendszerek kutatásában jók vagyunk

Úttörő eredményt ért el a bolygórendszerek születésének kutatásában egy magyar szakértők vezette nemzetközi kutatócsoport: elsőként állapította meg a bolygók kialakulásakor végbemenő anyagáramlás mértékét.

MTI

A Kóspál Ágnes vezette csoport, amelynek magyar tagjai az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézetének munkatársai, az Astrophysical Journal legutóbbi számában jelentette meg eredményeit. Mint az MTA honlapján megjelent összegzésben írják, a születő bolygórendszerek külső részén egy nagy, ritkás anyagburok helyezkedik el, amelyből a gáz és a por a központ felé, egy lapos korongra hullik. A korong a születő csillagot övezi. A korong belső részéről a csillag anyagot fog be, ez régóta tanulmányozott folyamat.

PestiSracok facebook image

Azt azonban eddig nem sikerült pontosan megmérni, hogyan kapja a korong az utánpótlást kívülről, a külső anyagburokról. Ennek a beáramlásnak a mértékét sikerült most első alkalommal pontosan meghatározni: a behulló anyag mennyisége évi két földtömeg, vagyis a Nap tömegének közel egymilliomod része. Ez lényegesen több, mint a belső csillag körüli korong anyagának a protocsillagra való hullási üteme.

"Ez az első olyan mérés, amelynek keretében sikerült kitörésben lévő fiatal csillag esetében pontosan megállapítani a burokról a korongra és a korongról a csillagra történő anyagáramlás közti eltérés mértékét"- mondta Kóspál Ágnes. A magyar vezetésű nemzetközi csoport a kivételesen jó felbontású és érzékenységű ALMA rádióteleszkóp-rendszernek köszönhetően tehette meg felfedezését a V346 Nor jelű fiatal csillag és környezete vizsgálata révén. A V346 Nor egy 0,1 naptömegű, néhány százezer éves, jelenleg is növekvő protocsillag, feltehetőleg most állnak össze körülötte az első bolygók. Ideális célpont annak elemzésére, mi befolyásolhatja, hogy a kialakuló égitesteknek és környezetüknek milyen jellemzőik lesznek. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen összetételű, hőmérsékletű, szemcseméretű anyagból áll a korong, ahol a bolygók növekednek.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.