Pesti Srácok

Az erdélyi erődtemplomok felélesztéséért küzd Károly herceg

Az erdélyi szász erődtemplomok restaurálását, környezetük felélesztését, turisztikai és gazdasági hálózatokba való bevonását tűzi ki célul Károly herceg Romániában bejegyzett civil szervezete, a Walesi Herceg Románia Alapítvány.

MTI

A projektet elsőként a Brassó megyei Homoróddaróc (Daruseni, Draas) erődtemplománál kísérleti jelleggel indítják el, az ott szerzett tapasztalatok alapján tervezik a kiterjesztését más erődtemplomokra. Amint az alapítvány közölte, az a cél, hogy ne csak felújítsák a mára hívek nélkül maradt középkori erődtemplomokat, hanem fenntarthatóvá is tegyék őket. Ezért a Walesi Herceg Románia Alapítvány az Erődtemplomok Alapítványával és a román hatóságokkal a felújítás mellett olyan gazdasági tevékenységeket próbál a templomok köré szervezni, amelyek megtermelik a karbantartás költségeit és munkahelyeket is biztosítanak a települések lakói számára.

PestiSracok facebook image

A homoróddaróci erődtemplomra kidolgozott terv magában foglalja a romos templom felújítását, egy kávézó, szálláshelyek és kézműves műhelyek létesítését a szomszédos épületekben. A terv szerint valamennyi létrejövő munkahelyet helyben lakó alkalmazottal töltenének be. Amennyiben sikeresnek bizonyul a homoróddaróci kísérlet, azt több más erődtemplomra is kiterjesztik - közölte a walesi herceg alapítványa. Az erdélyi magánlátogatáson levő Károly herceg azt követően, hogy hétfőn Kolozsváron átvette a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) díszdoktori címét, a székelyföldi zalánpataki birtokára utazott. Szerdán az alapítványa százfehéregyházi (Viscri, Deutsch-Weisskirch) tulajdonait, majd a homoróddaróci, homoródi (Homorod) és a mirkvásári (Mercheasa, Streitforth) erődtemplomokat látogatta meg.

Kép: Panoramio

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.