Pesti Srácok

Ez a divat 2017 - Bemutatkoztak a hazai divat reménységei (GALÉRIA)

Ez a divat 2017 - Bemutatkoztak a hazai divat reménységei (GALÉRIA)

Szerda este az Akváriumban mutatkoztak be a magyar divatvilág jövőbeli reménységei, a Budapesti Divatiskola kilenc végzős hallgatója "kulturális szörfözés" tematikában színes divatshow-val zárta tanulmányait. A 061.hu kedvence Komár Sabrina volt, akit a Lejka Design kapcsán már sokan ismerhetnek. A két- és négylábúaknak készült kiegészítők helyett azonban most Sabrina három saját varrású ruhát vonultatott fel Burlap wrapped soul, azaz a Zsákvászonba burkolt lélek kollekció néven.

C.N.- 061.hu

Sabrina bevallása szerint mindig is szerette az egyedi kiegészítőket, főleg a táskákat, így öt éve egy gyorstalpaló tanfolyamon megtanult varrni és azóta viszi az egyszemélyes táskás manufaktúrát. Eleinte csak ismerősök találták meg, hogy készítsen nekik is táskát, de neve gyorsan terjedt szájról szájra, most pedig már külföldről is vannak megrendelői. Manufaktúráját szeretné majd egy varrónővel bővíteni, hogy fejlődni tudjon a vállalkozása. Közben nagyot álmodott, és a divat terén is szeretné magát kipróbálni. Ruhái hétköznap is hordhatóak, letisztultak, de valami csavar mindig van bennük.

PestiSracok facebook image

"Mindannyian vándorlunk, mindannyian tartunk valahová. Egy nagy körforgás részei vagyunk. Ebben a körforgásban mindig van egy lenn és egy fenn. Minden lenn után egy fenn és minden fenn után egy lenn következik. Egy percen, egy órán, egy napon, egy heten, egy hónapon, egy éven, egy életen belül. Tagadhatatlanul úton vagyunk, mind fizikálisan, mind spirituálisan. Az úton sok mindent cipelünk magunkkal: boldogságot, traumákat, régi és új álmokat. Van, amit elhagyunk útközben, van, amit ha akarunk, sem tudunk. Ehhez a filozófiámhoz különböző vándorló népek életét, öltözetét vizsgáltam: természetes anyagok, bő, a vándorlást segítő könnyed fazonok, naturális vagy épp vad színek kavalkádja, praktikus megoldások, a természeti erők elleni védekezés jellemzi őket. Kollekciómat ezen szempontok szerint készítettem, urbánus hatásokkal ötvözve, hogy a mai modern vándorló nő is magabiztosan lépdeljen a saját útján." - elemezte munkáját a tervező.

Az este további bemutatkozói:

  • Karsai Ági - kollekciónév: Hush , márkanév: Arch of Titus
  • Kinyik Maya
  • Savic Alexandra
  • Nagy Dominika
  • Kerekes Noémi - márkanév: Minoris
  • Laczházi Valentina
  • Lukács Ági
  • Makra Márti - márkanév: Deep Mood

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.