Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Michael Nyqvist

Ötvenhat éves korában elhunyt kedden Michael Nyqvist svéd színész, a Millenmium-filmsorozat sztárja, halálát tüdőrák okozta - közölte ügynöke.

MTI

Alissa Goodman a francia hírügynökség kérésére közleményben erősítette meg, hogy "az egyik legelismertebb és legsikeresebb svéd színész családja körében halt meg, a tüdőrákkal vívott egyévi küzdelem után". Michael Nyqvist az 1980-as évek elejétől kezdett játszani svéd filmekben, s világhírre a Stieg Larsson regényének adaptációjából készült Millennium-trilógiával (A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik, A kártyavár összedől) tett szert, amelyben a történet főhősét, Mikael Blomkvist újságírót alakította. A sorozat 2009-ben elkészült három része több mint 215 millió dolláros bevételt hozott a produkciónak.

PestiSracok facebook image


Szerepelt később számos más alkotás mellett a Mission: Impossible negyedik, Fantom protokoll című részében, ahol Tom Cruise ellenfelét alakította (2011), valamint a John Wick című filmben (2014). 2010-ben jelentette meg visszaemlékezéseit, amelyben az örökbe fogadását követő gyerekkoráról mesél, a színészi pályán tett első lépéseiről, és arról, ahogyan 30 éves korában felkutatta biológiai szüleit.

Kép: The Hollywood Reporter

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.