Pesti Srácok

Kalapács alá kerül Dora Maar Picasso- féle gyűrűje

Elárverezik a gyűrűt, amelyet Pablo Picasso tervezett és saját kezűleg készített szerelmének, Dora Maarnak engesztelésül egy nagy veszekedésük után.

MTI

Az ékszer a Sotheby's június 21-i londoni aukciójának tételei között szerepel, értékét 300-500 ezer font (106-176,5 millió forint) közötti összegre becsülik. A Dora Maar portréjával díszített gyűrűt Picasso az után készítette, hogy a párizsi Pont Neufön sétálva rettenetesen összeveszett a múzsájával. A művész a nőt hibáztatta, amiért hagyta magát rábeszélni, hogy egyik alkotását elcserélje egy rubingyűrűre Maarnak. Az asszony dühében lehúzta az ékszert az ujjáról, és a Szajna vizébe dobta.

PestiSracok facebook image

Picassónak később lelkifurdalása támadt, és saját kezűleg készített egy gyűrűt a vízbe veszett helyett Dora Maarnak. A nő az 1997-ben bekövetkezett haláláig megőrizte az ékszert, amely most először szerepel árverésen. Dora Maar - maga is festő - fotográfus az 1920-as, 1930-as évek párizsi avantgárdjának fontos alakja volt. Picasso életébe 1936-ban lépett be, múzsája és modellje volt a festőnek, ő pedig fényképsorozatot készített róla, mialatt monumentális mesterművén, a Guernicán dolgozott a műtermében. Viharos és szenvedélyes kapcsolatuk 1943-ig tartott, amikor Picasso elhagyta egy másik nőért, Francois Gilot-ért, aki 20 évvel volt fiatalabb Dora Maarnál és 40 évvel a mesternél.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.