Pesti Srácok

Könyvhét - Csütörtökön kezdődik a veszprémi könyvünnep

Könyvhét - Csütörtökön kezdődik a veszprémi könyvünnep

Csütörtöktől szombatig tart a veszprémi ünnepi könyvhét, a programsorozatot Závada Péter költő nyitja meg, a rendezvény központi helyszíne a Szent Imre tér lesz - mondta a Művészetek Háza igazgatóhelyettese a városban tartott hétfői sajtótájékoztatón.

MTI

Kilián László elmondta, hogy veszprémi könyvhéten országosan ismert és helyi szerzők is bemutatják köteteiket, például a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozatának tagjai, Brassai Zoltán, Kanyár Erika és Tungli M. Klára. A rendezvény nyitónapján a Forum Könyvkiadó kínálatát mutatja be Virág Gábor, a kiadó igazgató-főszerkesztője. Ezt követően, Az év novellái 2017 antológia két veszprémi szerzője, Botár Attila és Ircsik Vilmos mutatkozik be.

PestiSracok facebook image

Ircsik Vilmos Bűnök és bűnhődések című kötetét csütörtökön délután mutatják be, ezt követően pedig Kőrössi P. József, a Noran Libro kiadó vezetője beszél Szilágyi Ákos és Vörös István új könyveiről. A veszprémi kötődésű Géczi János Kontinentális kedd című verseskötetét az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban mutatják be csütörtökön kora este - fűzte hozzá az igazgatóhelyettes.

A könyvünnep második napján tartják a Nők Lapja közönségtalálkozóját, melyen Vadas Zsuzsanna és Koronczay Lilla írók új köteteit is megismerhetik az érdeklődők. Pénteken délután a veszprémi szerkesztők, Udvarhelyi Erzsébet és Nagy Károly mutatják be a Fejedelemasszonyok és a vallásszabadság Erdélyben című tanulmánykötetet.

A könyvhét vendége lesz pénteken Ormos Mária történész, Baranyi Ferenc költő és László Ágnes író is, akikkel pénteken délután találkozhatnak az érdeklődők. Kilián László beszélt arról is, hogy a Libri Kiadó vendégeként ékezik majd Fábián Janka Az angyalos ház és más történetek című könyv szerzője és Praznovszky Mihály irodalomtörténész, aki Írók és kultuszok, valamint a Két évforduló között című köteteit dedikálja, majd Arany 200 - Arany János humora címmel tart előadást.

A zárónapon az Írisz kisegyüttes zenél, a Bran együttes és Kovács Gáborján ír és kelta zenéket játszik, valamint Hegedűs Ágnes és Ruha Arnold zenei műsorát hallgathatják meg az érdeklődők. A veszprémi könyvhét központi helyszíne a Szent Imre tér lesz.

Fotó: Horváth Péter Gyula- 061.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.