Pesti Srácok

Magyar dokufilm lesz hétfőn az üldözött észak-iraki keresztényekről

Az észak-iraki üldözött keresztény kisebbséget, a keresztény egyházaknak a régióban folytatott munkáját mutatja be az Övék a mennyek országa című magyar dokumentumfilm, amely hétfőn este lesz látható a Duna televízió műsorán. Az MTI-nek a film készítője, Siklósi Beatrix beszélt a Böjte Csaba ferences, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes és Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő négynapos missziós útját végigkísérő filmről.

MTI

A misszió lehetősége Hölvényi Györgytől érkezett május elején, aki Böjte Csabával és Sajgó Szabolccsal, valamint Siklósi Beatrixszal és Marossy Géza operatőrrel együtt érkezett Észak-Irak kurdisztáni régiójába, Erbílbe és környékére. Ez a terület közel van Moszul városához, amelynek egy részét ma is megszállva tartja az Iszlám Állam.

PestiSracok facebook image

A magyar delegáció a négy nap alatt ellátogatott menekülttáborokba, ahol találkoztak otthonukból elüldözött keresztény családokkal és a közösséget összefogó papokkal. Ugyancsak találkoztak a térség három keresztény egyháza - az asszír katolikus, az asszír ortodox és a káld egyház - vezetőivel.

A film alkotói interjút készítettek Nicodemus Sharaf asszír ortodox pátriárkával, aki "indulatosan nyilatkozott arról, hogy senki és semmi nem védi meg őket a világban, az emberi jogokról beszélő nagyhatalmak hamarabb emelnek szót a pandamacik védelméért, mint a keresztényüldözés ellen" - mondta Siklósi Beatrix. Hozzátette, hogy a lengyel származású Andrzej Halimbával, a Segítség a Szükséget Szenvedő Egyháznak (ACN) nevű nemzetközi katolikus segélyszervezet közel-keleti igazgatójával is készítettek interjút.

A magyar delegáció közös szentmisén is részt vett, amelyen az ACN jelképesen olajfacsemetéket adott át az otthonukba visszatérni szándékozó családoknak, hogy majd saját kertjükbe ültessék el, jelképezve a gyökereiket, azt az elhivatottságot, hogy az üldöztetés ellenére nem hagyják el hazájukat és megőrzik az iraki kereszténységet - fejtette ki Siklósi Beatrix.

Hozzátette: a "történelmi eseményen" Böjte Csaba áldoztatta az iraki keresztényeket. A szerzetes egy kilenceddel, imával érkezett Észak-Irakba, amelyet Magyarországon és Erdélyben indított el a hívek között a közel-keleti keresztényekért.

"A négynapos út nemcsak forgatás volt, hanem egy misszió, egy zarándoklat: a hétköznapi, valós életet tapasztaltuk meg, találkozhattunk azokkal a keresztényekkel, akiknek elődei már évszázadok, sőt évezredek óta üldöztetésben éltek. Láthattuk, hogyan élik meg a 21. században azt, hogy a hitükért üldözik és gyilkolják őket és láthattuk azt is, hogyan képesek életben maradni" - fejtette ki az MTVA főszerkesztője.

Siklósi Beatrix kiemelte, hogy Magyarország az egyedüli ország, amely kiemelt figyelmet fordít a Közel-Keleten üldözött keresztényekre, egyebek mellett úgy, hogy külön államtitkárság foglalkozik a segítségnyújtás lehetőségeivel. A héten Budapestre látogatott Lui Rafael Szakó babiloni káld katolikus pátriárka, aki megállapodást írt alá a kormánnyal 580 millió forint értékű támogatásról, amelyet az iraki Tell-Aszkuf település lakóházainak helyreállítására fordítanak. Emellett a magyar kormány biztosítja az erbíli Szent József Kórház gyógyszerellátását fél éven keresztül. Az észak-iraki utat bemutató 52 perces dokumentumfilm hétfő este 22 óra 10 perctől látható a Duna televízió műsorán.

Fotó: alfahir.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.