Pesti Srácok

Másodszorra adják át hétfőn a Petőfi Zenei Díjakat

Hétfőn adják át második alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat Sopronban a Telekom VOLT Fesztiválon. A Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös díját nyolc kategóriában ítélik oda; azt már korábban bejelentették, hogy az életműdíjat Demjén Ferenc kapja.

MTI

Az elismeréseket Az év dala, Az év együttese, Az év női előadója, Az év férfi előadója, Az év videoklipje, Az év felfedezettje, Az év dj-je és Az év koncertje kategóriában adják át. A Petőfi Zenei Díjra a legtöbb, négy-négy jelölést a Halott Pénz és a Quimby kapta.

PestiSracok facebook image

A díj a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő szereplőit ismeri el. A Petőfi Sándort egy mikrofonnal a kezében ábrázoló díj bronzból készült és kristálytalapzaton áll. A jelölés alapját a Petőfi Rádión 2016. március 1. és 2017. március 1. között legtöbbet játszott 150 magyar dal képezte, közülük választotta ki a kategóriák öt-öt jelöltjét a zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló kétszáz fős szakmai testület. A jelöltekre június 20-ig lehetett szavazni a www.petofilive.hu oldalon és a szakmai testület is újra voksolt. A végeredményt a szavazatok összessége adta.

A két és félórás showműsorban fellép a motoros show-val kísért Tankcsapda, a Vad Fruttik, a Brains, a NAZA, a Hősöket, Denizt és Sub Bass Monstert egyesítő Rap Allstars formáció, a VOLT idei himnuszát mutatja be a Punnany Massif Horváth Charlie-val és Pásztor Annával. Szerepel a műsorban Alle Farben berlini dj sztár, a Mindenki című Oscar-díjas rövidfilmből ismert Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa a Halott Pénzzel közös produkcióban, Benji, A Dal 2017 akusztikus versenyének győztese, a gála végén pedig a brit Fatboy Slim ad koncertet. A Petőfi Zenei Díj gálát a Duna World, a Petőfi Rádió, a Petőfi TV és a petőfilive.hu élőben közvetíti.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.