Pesti Srácok

Múzeumok éjszakája - Szent Lászlóról nyílt kiállítás Veszprémben

Szent Lászlóról szóló kiállítás nyílt a Múzeumok éjszakáján a veszprémi Szent Imre piarista és helyőrségi templomban szombaton a Szent László-emlékévhez kapcsolódóan.

MTI

Köszöntőjében Márfi Gyula veszprémi érsek az 1077 és 1095 közt uralkodó Szent László alakjáról felidézte: megvolt benne a hősies bátorság és az alázat, emellett szigorú igazságosság és irgalmasság jellemezte uralkodását. Az érsek úgy fogalmazott: "Szent László egyesítette magában az európaiságot és a magyarságot, és bizonyította, hogy a hazaszeretet és az Európa-szeretet összeegyeztethető". Emellett arról is tanúságot tett, hogy lehet jó magyarnak és keresztényeknek lenni - tette hozzá Márfi Gyula.

A kiállítást megnyitó Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész, a Szent László Társulat társelnöke a szent király nevéhez fűződő templomépítéseket, valamint a templomok körüli temetkezéssel kapcsolatos törvénykezéseit emelte ki, s azt, hogy az uralkodó huszonöt ünnep megtartását rendelte el. Neki köszönhetjük Nagyboldogasszony ünnepét, nevéhez kapcsolódik István király és Imre herceg szentté avatása is - tette hozzá. A tárlatról annak kurátora, H. Kolba Judit régész-muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főosztályvezetője elmondta: főként könyvekből, feljegyzésekből, kiadványokból idézik fel Szent László életének legfontosabb mozzanatait. Az október végéig látogatható kiállításon Mudrák Attila és Kövesdi Róka Lajos fotóművészek felvételei is szerepelnek.

PestiSracok facebook image

Kép: Magyar Fórum

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.