Pesti Srácok

Ritka római kori kocsisírt tártak fel Aquincumban

Nagyon ritka római császárkori kocsisírt tártak fel az egykori Aquincum területén - mondta el Láng Orsolya, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Aquincumi Múzeumának igazgatója csütörtökön Budapesten.

MTI

A figurális bronzalakokkal gazdagon díszített mintegy 1700 éves négykerekű luxus utazókocsi maradványait az egykori aquincumi villaövezetben, a Csillaghegyi Strandfürdő területén tárták fel idén tavasszal az Aquincumi Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum régészei. Láng Orsolya szerint a feltárás eredményeképpen nem csupán szép tárgyakkal, hanem hatalmas információhalmazzal gazdagodhat a tudomány.

PestiSracok facebook image

Mráv Zsolt régész, a kocsis temetkezések szakértője hangsúlyozta: Pannónia észak-keleti területéről összesen 30 kocsisírt ismer a tudomány, Budapest területén pedig a mostani mindössze a második ilyen típusú feltárt temetkezés.

A kocsi és mellé leölt fogatos lovak maradványai között megtalálták a jármű hátoldalát díszítő tíz darab bronzszobrot, amelyek a követőinek túlvilági boldogságot ígérő Bacchus istenséget és kíséretét ábrázolják. Előkerült a kocsi ülése és felépítménye is, amelynek a karnisrudak és a réz függönykarikák alapján minden oldalát függönnyel lehetett eltakarni - fűzte hozzá a szakember, aki szerint az ilyen luxuskivitelű utazókocsik a római kori technikatörténet elfeledett csodái közé tartoztak, elkészítésük hatalmas szakértelmet igényelt. A jármű bonyolultságát jelzi, hogy a sírban összesen mintegy 400 vasalás és bronzdíszítés került elő.

Mráv Zsolt kiemelte: más feltárt sírokkal ellentétben a kocsit nem menetkészen állították a két méter mély gödörbe, hanem egyszerűen fejjel lefelé beborították a leölt fogatos lovak tetemével együtt. Mindez tovább nehezítette a bonyolult szerkezet részeinek azonosítását, viszont így szinte sértetlenül kerülhetett elő a kocsi hátsó részét díszítő gazdag dísztárgyanyag.

Itáliából teljes mértékben hiányoznak az ilyen típusú leletek, hiszen a kocsisírok idegen szokást jelentettek a klasszikus római temetkezési szokásokhoz képest. A kocsis temetkezés a birodalom kelta népek által lakott területeinek sajátja volt, a birodalom keleti részén az egykori Pannónia és Trákia (ma Bulgária) területén kerültek elő ilyen leletek - mutatott rá Mráv Zsolt. Kitért arra is: az utazókocsi teljes restaurálása egy-másfél évet vehet igénybe. Három restaurált bronzszobor viszont már szombaton, a múzeumok éjszakája keretében megtekinthető lesz az Aquincumi Múzeumban.

A régész kiemelte: a kocsi és a fogatos lovak a túlvilági utazás kellékeként kerültek a sírgödörbe, a helyi kelta őslakosság hitvilága szerint ugyanis a halott lelke hosszú utat bejárva jutott a túlvilágra. A helyi eraviszkusz törzs elitje által ápolt kocsis temetkezési szokásokra példák a 2002-es budaörsi és 2012-es sárisápi sírleletek, utóbbinál a lovak mellett négy darab vadászkutyát is leöltek a temetési szertartás során.

Vass Lóránt, az ásatás vezető régésze elmondta, hogy az örökségvédelmi előírások értelmében végeztek teljeskörű megelőző feltárást a strandfürdő fejlesztési beruházásra kijelölt területén. Korábban nem voltak régészeti feltárások a területen, amely a sorozatos építkezések alatt teljesen átalakult, csökkentve az esélyét a leletek előkerülésének.

A feltárás előrehaladtával először vaskori leletekre, majd egy, már az ókorban is megbolygatott római kori gyermeksírra bukkantak. Mivel ötszáz méteren belül fennmaradtak egy római kori villa maradványai, sejtették, hogy további leletek kerülhetnek elő a területen. Nem sokkal később a közelben meg is találták a kocsis temetkezést rejtő sírgödröt - idézte fel Vass Lóránt. A régészek szerint egyelőre nem bizonyított, de elképzelhető, hogy a kifosztott gyermeksír és a kocsis temetkezés közvetlen kapcsolatban állhat egymással.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.