Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - Béres Ilona 75 éves

Június 4-én lesz hetvenöt éves Béres Ilona Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, kiváló művész, a nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja.

MTI

A Kispesten született lány világéletében színésznek készült, több szavalóversenyt nyert. Érettségi után azonnal felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1964-ben végzett. Akkor még kötelező volt a vidéki színházi gyakorlat, ezért egy évadot töltött Debrecenben, a következő évben már a Madách Színházban játszott. 1967-ben a Nemzetibe, majd 1969-ben Várkonyi Zoltán Vígszínházába szerződött. Ott tizenöt évadon át jobbnál jobb szerepeket kapott és olyan nagyságokkal állhatott egy színpadon, mint Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Benkő Gyula, Somogyvári Rudolf, Békés Itala. 1984-ben távozott a Nemzetibe, melynek örökös tagja. Mindent eljátszhatott Euripidésztől Huszka Jenőig.

PestiSracok facebook image

A társulatnak, amelyet 2000-ben Magyar Színháznak kereszteltek át, 2011-ig volt tagja, azóta szabadúszó. Pályafutása során olyan szerepeket formált meg a színpadon, mint Vilma (Füst Milán: Boldogtalanok), Jozefa (Ashard: A bolond lány), Adeiana, Emília (Shakespeare: Tévedések vígjátéka), Rozalinda (Shakespeare: Ahogy tetszik), Hilda (Ibsen: Solness építőmester), Vanda (Szakonyi: Adáshiba), Ratched nővér (Kesey: Kakukkfészek), Natasa (Csehov: Három nővér), Heléna (Euripidész-Sartre: Trójai nők), Báthory Erzsébet (Nagy András: Báthory Erzsébet), Szókimondó asszonyság (Sardou-Moreau: Szókimondó asszonyság), Stillmungus Mária Margit (Szabó Magda: Régimódi történet), Alexandra del Lago (Tennesse Williams: Az ifjúság édes madara), Éj (Vörösmarty: Csongor és Tünde).

Játszott a Borisz Godunovban, az ír Martin McDonagh Piszkavas című darabjában, a Bob herceg című operettben dalra is fakadt. Az ő előadásában volt látható Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvéből készült monodráma, s Örkény István Macskajátékának pódiumszínházi változatában, a Szkalla lányokban Tordai Teri oldalán Orbánnét alakította. Még főiskolás volt, amikor az Esős vasárnap című film egyik főszereplőjeként meghódította a moziközönséget. A magyar filmgyártás csillaga lett, a rendezők szinte nem is forgattak nélküle. Játszott a Nappali sötétség, Az aranyember, az Álmodozások kora, a Hattyúdal, a Kőszívű ember fiai, az Igen és az Egy szerelem három éjszakája című filmekben.

Ez utóbbi jelentette filmes karrierje végét: a forgatáson órákat kellett eltöltenie egy csónakban a jeges Duna vizén, emiatt hónapokig betegeskedett. Kártérítésért beperelte a filmgyárat, ahonnan kitiltották. Csak huszonöt év múlva kapott ismét filmszerepet a Moszkva térben (2001), alakításáért elnyerte a kritikusok díját. A televízió is sokat foglalkoztatta (Jövedelmező állás, A tündérlaki leányok, A peleskei nótárius, Forduljon Psmith-hez, A körtvélyesi csíny).

A színészek jogaiért sokáig küzdő művésznő közéleti szerepeit, például a Maszk Egyesület elnökségét és a kimagasló epizódalakításokért járó Aase-díj kuratóriumi tagságát már átadta a fiatalabbaknak. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 1973-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1983-ban érdemes művész, 1996-ban kiváló művész lett, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. 2000-ben "emlékezetes film- és színházi szerepformálásaiért, a közönség odaadó és igényes szolgálatáért, művészi életútja elismeréseként" megkapta a Kossuth-díjat.

2003-ban a Madách Kamara előadásában, a Borisz Godunovban nyújtott alakításáért, 2004-ben pedig a Bárka Színházban műsorra tűzött Theomachia című Weöres Sándor-darabban nyújtott teljesítményéért elnyerte a színikritikusok díját. Béres Ilonát 2004-ben örökös tagnak választották a Halhatatlanok Társulatába, 2013-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át, ugyanabban az évben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja lett. A színésznő 2013 óta Kispest díszpolgára. 2014-ben a nemzet művésze lett.

Fotók: Új Művészet, Nők Lapja

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.