Pesti Srácok

A Magyar Nemzeti Táncegyüttessel indul a Budavári Palotakoncertek sorozata

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kiegyezés/150 című látványos táncszínházi előadásával indul augusztus 3-án a Budavári Palotakoncertek sorozata az Oroszlános udvarban. A produkció a korszak és az azt követő "boldog békeidők" virtuóz táncait, gazdag viseletkultúráját, zenei világát és szokásait idézi meg.

MTI

Az elmúlt évek operettgáláinak sikere után az idei, ötödik évben négynapos fesztivállá bővül a Budavári Palotakoncertek eseménysorozata, az operett mellett a klasszikus és a népzene is helyet kap a programban. A különböző műfajokat összekapcsolja, hogy a fellépő társulatok - a Budapesti Operettszínház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Filharmonikusok - produkciói a kiegyezés 150. évfordulójához köthetők.

PestiSracok facebook image

Augusztus 4-én és 5-én a Budapesti Operettszínház művészei lépnek fel a Sissi nyomában című esten. A magyar operettkomponisták mellett a bécsi operett világát is megidézi a műsor, amelynek szerkesztője Kerényi Miklós Gábor, rendezője Somogyi Szilárd.

A fesztivált a Nemzeti Filharmonikusok Magyar est című koncertje zárja augusztus 6-án. Hamar Zsolt vezényletével Liszt, Kodály és Dohnányi művei csendülnek fel, a szólista Ránki Fülöp zongoraművész lesz. Zsuráfszky Zoltán táncművész-koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a Kiegyezés/150 című előadás mintegy 50 évet ölel fel, az 1848-1849-es szabadságharctól az 1896-os millenniumi ünnepségekig tekinti át a magyar történelmet.

A koreográfus hozzátette: a korszakot egy-egy fontos pillanatot megragadva, zenében, táncban fogalmazzák meg a színpadon a táncegyüttes 20 párjával, valamint hagyományőrző együttesek közreműködésével, összesen 150-200 táncossal. Csodálatos tánc-, zene- és viseletkultúrát mutatnak be, amely a külföldiek számára is izgalmas élményt kínál a budai Várban, gyönyörű helyszínen - hangsúlyozta Zsuráfszky Zoltán.

Felidézte, hogy a produkció ősbemutatóját április 1-jén tartották a Müpában a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. Az előadás komor képpel, az aradi vértanúk kivégzésével indul, majd egyre világosodik az ország hangulata, a színpadi kép, megjelenik Kossuth és Deák politikai vitája, megtörténik a kiegyezés, Pest és Buda egyesül. Az első részben bemutatják a korszak virágzó tánc- és zenekultúráját, majd a második részben az 1896-os millenniumi kiállítás jelenik meg.

Az összeállításban látható különböző tánctípusok, a valcerek, a polkák, a palotás, a különböző tájegységek táncai nagyon színessé teszik a programot - emelte ki a koreográfus, hozzátéve, hogy a zenei válogatás is a korszakhoz illő: Liszt-, Erkel- és Strauss-művek is megszólalnak, és a népzenei paletta is színes. Az előadáson vetített képi világ jelenik meg a táncegyüttes mögött a némafilmek hangulatát megidézve.

Mint mondta, az előadásban fellép a Hosszúhetényi Népi Együttes, a Zengővárkonyi Népi Együttes és zenekara, valamint a Bagi Muharay Elemér Népi Együttes. A darabot Vincze Zsuzsa írta.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.