Pesti Srácok

Arany János munkásságának is emléket állítottak idén a népi iparművészek

A szabadon választott alkotások mellett idén a 200 éve született Arany János munkásságának is emléket állítottak azok a népi iparművészek, akiknek alkotásait beválogatták a Magyar Kézművességért Alapítvány idei tárlatára, amely Budapesten, a Duna Palotában nyílt meg pénteken.

MTI

"Az itt kiállított mintegy 230 alkotás egyik része azt tükrözi vissza, hogy a magyar kézművesség hogyan látja kihívásokkal terhelt korunkat, a másik része pedig a magyar költészethez való viszonyát fejezi ki a természetes anyagból készült tárgyakon keresztül" - emelte ki Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke, a Magyar kézművesség - 2017 és Arany János költészete - kézműves szemmel című tárlat megnyitóján.

PestiSracok facebook image

Mint mondta, a Magyar Kézművességért Alapítvány, az Ipartestületek Országos Szövetsége és a BKIK Kézműipari Tagozatának közös pályázatán minden évben lehetőséget adnak a legkiválóbb magyar kézműves mesterek számára, hogy alkotásaikat bemutassák a közönségnek.

"Egy népnek a saját hagyományaira, saját kultúrájára kell támaszkodnia, őriznie kell az anyanyelvét, a természettel való közvetlen kapcsolatát, a kétkezi alkotásban rejlő kifejezőkészséget, amelyek az ember lényegét jelentik. Ezért nagy érték ez a kiállítás és az azt bemutató album is" - hangsúlyozta.

Az idei pályázaton magyarországi és határon túli magyar népművészek, kézműves iparművészek és alkotóközösségek maximum három olyan alkotással vehettek részt, amelyek természetes alapanyagokból, kézműves technikával készültek. A kiírás első részére olyan szabadon választott népművészeti, népi iparművészeti és iparművészeti alkotásokat lehetett beadni, amelyek egy-egy tájegység néprajzi motívumkincsét, forma- és színvilágát tükrözték vagy a hagyományokat a 21. század igényeivel ötvözték.

A kiírás második részére nevezőktől Arany János születésének 200. évfordulója előtt tisztelegve a költő verseinek tartalmát megelevenítő jeleneteket vagy azok szereplőit ábrázoló alkotásokat vártak, de lehetett pályázni a művekben szereplő alakok öltözeteivel, használati tárgyaival is.

A legjobb munkákból nyílt tárlat a Duna Palota Klementina és Falk Miksa termeiben augusztus 27-ig tekinthető meg.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.