Pesti Srácok

Debrecenben már készülnek a Virágkarneválra

Egy hetes programsorozattal várja a látogatókat augusztus 15. és 21. között a 48. Debreceni Virágkarnevál, amely a reformáció emlékévéhez is kapcsolódik. A város a virágkarnevál hetében számtalan programmal csalogatja a látogatókat, nekik köszönhetően ilyenkor megduplázódik a város lakossága.

MTI

A rendezvény központi eleme az augusztus 20-i karneváli felvonulás lesz, amelyre Debrecen városa egy húszméteres, százezer friss dáliával kirakott sárkányfigurával készül. Az óriási virágkompozíciók hazai és külföldi - többek között spanyol, francia, kanadai és orosz - táncosok, hagyományőrző csoportok, olasz zászlóforgatók kíséretében haladnak végig Debrecen utcáin - jegyezte meg a főszervező.

PestiSracok facebook image

A felvonulás estéjén a Nagyerdei Stadion a Karneváléj című "arénashow"-nak ad otthont, amelynek 1700 fellépőjét tavaly 20 ezres közönség követte figyelemmel a nézőtérről. Böhm Györgynek, a Karneváléj rendezőjének elmondása szerint hasonlóan színvonalasnak ígérkezik az idei program is. A kétórás műsorban megemlékeznek a reformáció elindulásának 500. évfordulójáról, de a program arra is utal majd, hogy Debrecen is pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre.

A showműsorban fellép mások mellett Pápai Joci, Miller Zoltán, Feke Pál, Schell Judit, Kamarás Iván, Király Viktor és Linda, Palya Bea, Hajas Zsolt, Puskás Peti, Náray Erika, Janza Kata, Nagy Dániel Viktor, Stohl András, Majka, Stubendek Katalin, az Új Lovas Színház, valamint debreceni művészeti együttesek csaknem kétezer tagja. Miller Zoltán énekes emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a fontosabb kulturális rendezvények jelentős részének a főváros ad otthont, ezért is fontos, hogy országszerte és külföldön is minél többen láthassák a Virágkarnevált.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.