Pesti Srácok

Jövő csütörtökön vesznek végső búcsút Schubert Évától

Július 27-én vesznek végső búcsút Schubert Évától Budapesten, a Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas színművész, érdemes művész búcsúztatását a Makovecz-teremben tartják délután fél háromkor.

MTI

Schubert Éva július 11-én, nyolcvanhat éves korában hunyt el. A Kossuth-díjas színművészt, Budapest díszpolgárát az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fővárosi Önkormányzat is saját halottjának tekinti. Schubert Éva Budapesten született 1931-ben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1955-ben szerzett diplomát, emellett elvégezte az ELTE magyar-történelem és esztétika szakát is.

PestiSracok facebook image

Több mint öt évtizedet töltött a színpadon, játszott a Vígszínházban, a Vidám Színpadon és a Játékszínben is. Több mint harminc filmben szerepelt, és számos tévéjátékban is láthatta a közönség. Filmjei között megtalálható az Egy pikoló világos, A vőlegény nyolckor érkezik, a Butaságom története, az Egy kicsit én... egy kicsit te, tévéfilmjei között van A fekete város, az Abigél, a Szomszédok. Szinkronizált is, többek között ő volt a Frakk, a macskák réme című rajzfilmsorozatban Lukrécia macska hangja. Emellett darabokat fordított németből, franciából, angolból, tanított a Zeneakadémián és Gór Nagy Mária Színitanodájában, valamint rendezett is.

A drámától a vígjátékig minden műfajban felejthetetlen alakítást nyújtó művészetéért, drámai erővel, humorral, sziporkázó szellemességgel megoldott szerepformálásaiért, a közönség iránti alázattal átitatott, példaértékű életpályája elismeréseként kapta meg 2013-ban a Kossuth-díjat. Ugyanebben az évben Budapest díszpolgára lett.Schubert Éva munkásságát 1984-ben érdemes művész címmel, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2008-ban a 39. Magyar Filmszemle életműdíjával ismerték el.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.