Pesti Srácok

Már több mint hetvenezren látták a Testről és lélekről című filmet

Enyedi Ildikó Arany Medve díjas Testről és lélekről című filmje március eleje óta látható a magyar mozik műsorán, eddig több mint 70 ezer néző váltott rá jegyet.

MTI

A film először a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan a fesztivál legfontosabb díjával, az Arany Medvével távozott - idézi fel a produkció kommunikációjával megbízott cég közleménye. A Testről és lélekről a napokban a lengyelországi Lubuskie tartományban megrendezett nyári filmnapokon kapott Ezüst Szőlő-díjat, valamint elnyerte a Sydney Filmfesztivál fődíját is. Enyedi Ildikót az Amerikai Filmakadémia június végén tagjai közé is beválasztotta, így a jövő évi Oscar-díjátadón már ő is szavazhat a legjobb rendező kategóriában. ű

PestiSracok facebook image

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, érdemes művész filmjeivel több mint negyven magyar és nemzetközi díjat nyert el korábban, filmjei szerepeltek többek közt Cannes-ban, Velencében és Locarnóban is. Legutóbbi munkája az HBO-n játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett és harmadik, egyben befejező évadja októberben kerül a képernyőkre.

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, a férfi főszerepet pedig Morcsányi Géza színházi dramaturg játssza, aki egyben a Líra Kiadói Csoport igazgatója is. Mellettük feltűnik még a filmben az idén 90. születésnapját ünneplő Békés Itala, továbbá Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

A filmet a közönség Budapesten jelenleg a Kino Café moziban, a Puskin moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Tabán moziban nézheti meg, Pécsen az Apolló moziban, Szegeden a Belvárosi moziban, Szombathelyen pedig a Savaria moziban vetítik. Jövő héttől Kecskeméten az Otthon mozi, Hévízen a Fontana mozi, Nagykőrösön a Kőrös Art mozi, valamint a Fövenyes kertmozi is műsorára tűzi.

Fotó: welt.de

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.