Pesti Srácok

Mécs Károly: Schubert Évának csodálatos, alkotó élete volt

Schubert Évának csodálatos, alkotó élete volt, tanítványai rajongtak érte és közönsége, pályatársai is nagyon szerették - mondta Mécs Károly, hangsúlyozva, hogy a színésznő halálával "nagy embert vesztettünk el".

MTI

"Mélységesen gyászolom Évát, és nagyon fog hiányozni emberileg és művészileg is" - fogalmazott Mécs Károly, hozzátéve, hogy nagyon közeli barátok voltak, még pár nappal ezelőtt is együtt voltak. Mint kiemelte, Schubert Éva olyan drámai színésznő volt, akitől a humor sem állt távol. Rendkívül jó megjelenésű és hihetetlenül okos volt, több nyelven, franciául, németül, latinul beszélt és fordított is. Magyar és német színpadon is játszott. Felidézte, hogy együtt is színpadra léptek a szekszárdi német színházban Brecht Koldusoperájában, közös önálló estjük volt Schubert Évával és férjével, Verebes Károllyal együtt Molnár Ferenc írásaiból. "Millió emlékem van róluk" - mondta, hozzáfűzve, hogy a közös fellépések mellett magánemberként is összejártak. Szép esték voltak, Feleki Kamillal, Kautzky Jóskával, igazi szalon volt Schubert Évánál - hangsúlyozta Mécs Károly.

A színésznő könyvet is megjelentetett, tanított a zeneművészeti főiskolán színészmesterséget, növendékei hihetetlenül ragaszkodnak hozzá. "Egészen kiváló intellektus volt, darabokat fordított, franciáról magyarra. Az egész élete alkotás, egy alkotáshalmaz" - fogalmazott Mécs Károly, hozzátéve: nem volt publikus, hogy a színésznő milyen sokrétű munkát végez. Schubert Éva a zenéhez is értett. Remekül zongorázott, még betegen is játszott. "A muzsika a mindene volt, az életét elkísérte, hogy klasszikus zenét hallgatott, járatos volt mind a zeneirodalomban, mind az alkotóművészetben" - mondta Mécs Károly. Kiemelte, hogy Schubert Évát mindenütt nagyon szerette a közönség és a pályatársak is.

PestiSracok facebook image

"Végtelenül kedves, és rendkívül szolgálatkész, aranyos ember volt... olyan színfolt a magyar színművészetben, amely ritka" - hangsúlyozta. A színésznő drámai erejét méltatva szerepei közül kiemelte Roberto Athayde Margarida asszony című monodrámájának címszerepét és Orbánné szerepét Örkény István Macskajáték című művében. Mint mondta, betegségét nagyon megszenvedte, de zokszó nélkül, önuralommal viselte. Lánya szeretettel, törődéssel vette körül, mindent megtett, hogy könnyebb legyen édesanyja életének utolsó szakasza, amikor már betegséggel küzdött. E hosszú idő alatt szellemi erejének végig teljes birtokában volt, hősiesen és póz nélkül tűrte a kínszenvedéseket. Amikor egy ilyen nagyszerű ember távozik, mindig nagy űrt hagy maga után - hangsúlyozta Mécs Károly a kedden elhunyt Schubert Évára emlékezve.

Kép: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.