Pesti Srácok

Óriási záró show készülődik

Nagyszabású és látványos újcirkusz és táncprodukcióval ünnepli az emberfeletti teljesítményt nyújtó sportolókat, valamint a szurkolókat és önkénteseket a 17. FINA Világbajnokság 2017. július 30-án a Papp László Sportarénában.

061.hu

A több mint kétszáz művészt megmozgató záróelőadás magyar alkotók munkája, rendezője Vági Bence, a világszerte nagy sikerrel turnézó magyar újcirkusz-társulat a Recirquel Társulat művészeti vezetője. A show szereplői – köztük mintegy 80 artista és több mint 50 táncos – a világ minden tájáról, összesen 18 országból érkeznek. A monumentális díszleteket és több száz művészre épülő látványos koreográfiát ígérő záróprodukció a közönség számára ingyenes, a belépéshez helyre szóló jegyek foglalása szükséges.

PestiSracok facebook image

Kaucsukok, kézegyensúlyozók, levegő-akrobaták és kínai rúd artisták, balett- és kortárstáncosok – csak néhány azok közül a művészek közül, akik fellépnek a 17. FINA Világbajnokság záróünnepségén, a Müpa szervezésében megvalósuló tánc- és újcirkusz-produkcióban. Az artisták és táncosok mellett bábművészek, gyerektáncosok és statiszták is együtt mozognak majd az arénában – összesen több mint 200 fő vesz részt a látványos produkcióban. Az artisták Magyarország mellett a világ minden tájáról – Ausztráliától Mongólián át Franciaországig –, összesen 18 országból érkeznek. A több hónapon át zajló közös munka során a világ legkiválóbb cirkusz- és táncművészei egymást inspirálva készülnek fel a minden szempontból kivételes ünnepi előadásra.

„Nem szeretnénk felfedni a produkció minden részletét, annyit azonban elárulhatok, hogy különleges élményben lesz része a nézőknek. Háromszintes ház magasságáig emelkedő díszletek és egy monumentális báb is megjelenik majd a színpadon, a látványos fényekért 600 lámpa, az akrobaták biztonságáért pedig egy 13 motor által vezérelt hiperintelligens reptető-rendszer felel majd” – mondta Vági Bence, a produkció rendezője, az első magyar újcirkusz társulat, a Recirquel alapítója és művészeti vezetője. Vági Bence kiemelte, hogy mindent összevetve körülbelül ötszázan dolgoznak a produkció sikeréért. A produkció mindegyik eleme – a jelmezek, a díszletek, sőt még a zene is – magyar alkotók és kivitelezők munkája. A show látványtervezője Iványi Árpád, a jelmeztervező Kasza Emese, a zeneszerzők Sárik Péter és Elek Norbert.

A körülbelül 40 perces előadás egy, a magyar mitológiából jól ismert történetre épül, a koreográfiában pedig különlegesen izgalmas módon jelenik meg majd a víz. A történet főhőse egy csodálatos lény, amely víz után kutatva varázslatos tájakon halad keresztül. Vadászok járnak a nyomában és tündérek itatják a kezükből, végül kalandos útja végén, misztikus vizek mentén járva megleli a fénylő forrást, a jövőbeli hazát. Az előadást keleti és magyar zenei hangzásvilág kíséri, utalva ezzel a következő FINA vizes világbajnokság helyszínére, Kvangdzsura is. A 2019-es FINA világbajnokság rendezője, Dél-Korea a záróünnepségen veszi majd át Magyarországtól a stafétát.

A látványos záróünnepségre az ingyenes, helyre szóló jegyek 2017. július 24-én, hétfőn, 10:00 órától foglalhatók a szabad helyek függvényében, ám a záróprodukciót 2017. július 30-án 22:00 órától a nézők az M4 csatorna élő közvetítésének köszönhetően a tévéképernyők előtt is követhetik majd.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.