Pesti Srácok

Vasárnap estig vár Velencén az EFOTT

Százhúsz-százharmincezer embert várnak az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára, az EFOTTra, amelyet idén július 11. és 17. között rendeznek Velencén - mondta a fesztivál igazgatója a rendezvény tegnapi, hivatalos megnyitóján.

MTI

Maszlavér Gábor elmondta: hat nap alatt mintegy húsz zenei helyszínen körülbelül kétszáz fellépő szórakoztatja a fesztivál résztvevőit. Az EFOTT kedden egy tábortüzes, utcazenélős, akusztikus koncertekkel tarkított beköltözőnappal kezdődött, szerdán pedig az idén hetvenéves Dévényi Tibor vezetésével rendeznek retro bulit - tette hozzá a fesztiváligazgató.

PestiSracok facebook image

A nagyszínpadon ma fellép a 30Y, Kowalsky meg a Vega, a Punnany Massif és a Brains, pénteken a jamaikai Sean Paul, a Wellhello, a Vad Fruttik és a Margaret Island, szombaton a brit Hurts, a Halott Pénz, a Road és a Cloud 9+, vasárnap pedig a szintén brit Tinie Tempah, a Tankcsapda, Majka és Curtis, valamint az Irie Maffia.

Az EFOTT mára a tradíciók megőrzése mellett nagyfesztivállá vált, amelyen külhoni hallgatói szervezetek is képviseltetik magukat. Számos sportprogramot nyújtanak a résztvevőknek, és civilszervezetek is bemutatkoznak. Az EFOTT generációk találkozójává is vált, a felvételi ponthatárokat váró fiataloktól a hallgatókon át a már végzettekig terjed a résztvevők köre, sőt van, aki már családjával érkezik.

A fesztivált, amelynek látogatószáma 2015-ben lépte át a százezret, eredetileg minden évben más-más helyszínen rendezték, ám 40 év után Velencén állandó otthonra talált. A házigazda azonban továbbra is mindig más felsőoktatási intézmény, idén a fennállásának 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem. A strandon és a fesztiválhelyszínen kívül kiváló túraútvonalakat, kerékpárutakat és a tó körüli pezsgő kulturális életet is kínál Velence az EFOTT-ra érkezőknek.

fotó: efott.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.