Pesti Srácok

16 éves negatív mozirekord dőlt meg a hétvégén az USA-ban

A Sokkal több mint testőr című akciókomédia nyerte csaknem tizenhat éve a leggyengébb mozis hétvégét Észak-Amerikában.

MTI

Az augusztusi hétvégi eredmények korábban sem szárnyaltak, most azonban, amikor egyetlen jelentősebb produkciót sem mutattak be, minden eddiginél kiábrándítóbb bevételt hoztak a mozis jegypénztárak. Samuel L. Jackson és Ryan Reynolds Sokkal több mint testőre már a második hétvégén vihette el a pálmát, iparági becslések szerint ehhez most elég volt 10,1 millió dolláros (2,5 milliárd forint) jegyárbevétel.

PestiSracok facebook image

Az Annabelle 2: A teremtés című horrort már a harmadik hétvégén játsszák, most 7,4 millióval növelte a bevételt, mely így 77,9 millió dollárra rúg. A rémisztő baba meséje a második helyen végzett a sikerlistán.

A Weinstein független filmstúdió Leap! című animációja volt a kevés produkció egyike, melyet a hétvégén bemutattak, a vasárnapi becslések alapján mindössze ötmillió dollár értékben váltottak rá jegyet, ez elég volt a harmadik helyhez. A hétvégi teljes árbevétel mintegy 65 millió dollár lett, ami 2001 szeptembere óta a legalacsonyabb az észak-amerikai mozik történetében.

A Variety.com szerint a kiábrándító hétvégi bevétel részben a Floyd Mayweather és Conor McGregor közötti bokszmeccs szombati közvetítésének számlájára írható, de talán a Harvey hurrikán okozta természeti katasztrófa is szerepet játszott abban, hogy tömegek kerülték el a filmszínházakat.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.