Pesti Srácok

A Belvárosba költözik a Magyarság Háza

A budai várból a Duna Palotába költözik a Magyarság Háza, amely szeptembertől filmklubbal, a magyar népmese napján családi programokkal, valamint sorozatokkal is várja az érdeklődőket Budapesten.

MTI

A Magyarság Háza közel hat év után költözik át a Szentháromság térről a belvárosi rendezvényközpontba. Az intézmény céljai változatlanak maradnak: az összmagyarság értékeinek megőrzése, a nemzettudat erősítése, a magyarság szülőföldjén való boldogulásának elősegítése.

PestiSracok facebook image

"Az idén megtöbbszöröztük a programjainkat, 10-14 programot szervezünk havonta, de folytatjuk a már elindított programsorozatokat is" - hívta fel a figyelmet. Szeptember 6-án a Vasgyökerek című film vetítésével indul el a Magyarság Háza filmklubja. A film után beszélgetést tartanak az alkotókkal. Hangsúlyozta: a programban szereplő játék- és dokumentumfilmek olyan problémákkal foglalkoznak, amelyek a jelen és a közelmúlt történéseit segítik feldolgozni a nézők számára. Folytatódik a Rendhagyó történelemórák elnevezésű sorozat is egy-egy kiemelt történelmi emléknaphoz kötődően.

Hangsúlyozta, hogy a sorozatokon túl csak külhoni magyar résztvevők, közreműködők és szereplők lesznek láthatóak a Duna Palotában. Szeptember 30-án, A magyar népmese napján egésznapos családi programokkal várják a látogatókat. Csángóföldről, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkeznek majd olyan fiatalok, akik egy-egy kárpát-medencei legendáriumnak a helyszínén élnek. Ezen a napon kézműves foglalkozásokkal, színpadi bemutatókkal és zenei programmal várják a gyerekeket. Kiemelt rendezvény lesz ebben a fél évben a magyarság szórványnapja is november 15-én.

"Az intézmény amellett, hogy bemutatkozási lehetőséget ad a külhoni magyarságnak, megerősíti őket abban is, hogy amit őriznek, az érték és továbbőrizendő. Mi egyfajta motor szeretnénk lenni, hogy találkozóhelyet biztosítsunk a Kárpát-medencében élő magyarság számára" - mondta Csiba Krisztina.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.