Pesti Srácok

A hétvégén ismét piknikre várnak a Pozsonyin

Szombaton rendezik meg a Pozsonyi Pikniket Budapesten; az egész napos XIII. kerületi kulturális fesztiválon változatos színházi, zenei és irodalmi programokkal várják a látogatókat. Újlipótváros civil kulturális fesztiválja 10 és 21 óra között a XIII. kerületi Újpesti rakparton, a Jászai Mari tér és a Szent István park között kínál programokat.

MTI

A rendezvényen hagyomány a tematikus utcák sora, az idén ez a színházak esetében parkká bővül, sok budapesti és vidéki társulattal és művésszel találkozhatnak az érdeklődők a Szent István park keleti oldalán, a Balzac utca torkolatánál. A társulatok pavilonjainál külön programokkal is várják az érdeklődőket. Újdonság az idei Pozsonyi Pikniken a Képzőművészek utcája, benne a Piknik galériával, ahol a már kész kortárs művek kiállítása mellett az érdeklődők élőben követhetik neves festők munkáját. A résztvevők között van Kőszeghy Flóra, Czanik Mátyás, Menetmen és Weiler Péter. A Pikniken készült képekre licitálni lehet, a bevétel a Bátor Tábor Alapítvány és a Pozsonyi Piknik Egyesület munkáját segíti.

PestiSracok facebook image

A további tematikus utcák között van a könyvesek utcája az Újpesti rakparton, a Gasztro utca és a civil- és média sor. A Gyerekpiknik programjairól az idén a Hatszín Teátrum gondoskodik az Újpesti rakparton, a Szent István park és a Radnóti Miklós utca között megtalálható színpadán. A felnőttek számára programokat kínáló két színpad fellépői között van a Vígszínház a 30. születésnapját ünneplő Padlással és Presser Gáborral, Parti Nagy Lajos, aki színészi segédlettel saját művét adja elő. Szombathelyről érkezik Jordán Tamás, először lép fel a Piknik színpadán a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Dumaszínház és a Rippel fivérek.

A Pikniken kiállítók mintegy 70 százaléka Újlipótvároshoz és környékéhez kötődik. A több tízezer látogatót vonzó civil kulturális fesztivál rendezője a Pozsonyi Piknik Egyesület, amelynek kizárólag magánszemélyek a tagjai.

fotó:pozsonyipiknik.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.