Pesti Srácok

A kő marad – A Stone Sour Hydrograd című lemezéről

Hello, you Bastards! – köszön be a Stone Sour Hydrograd című új lemezének intrójában, de azok, akiknek az új lemezük borítója úgy néz ki, mint egy nem hivatalos Tankcsapda kapucnis pulcsi, azok ennél több jófejeskedést is megengedhetnek maguknak.

PZL – 061.hu

Négy éve, 2013-ban jelent meg utoljára Stone Sour album, a House of Gold & Bones – Part 2, így aztán a rock ítészei azonnal lekönyvelték kisebb szenzációnak az album megjelenését, pedig még tavasszal nem volt biztos, hogy ez olyan jó lemez lesz, mint ahogy szerényen Corey Taylor beszélt róla, aki szerint legalább olyan jó lemezről van szó, mint a Slipknot bemutatkozó anyaga. Nos, a Hydrograd olyan, mint egy rockpláza, minden van benne, amit akarsz, csajozós hard-rock, nu-metal, grunge, glam-es punk-rock, de a lényeg: iszonyú energiákat mozgat a lemez, olyan, mintha egy reptéri hangárban vették volna fel.

PestiSracok facebook image

Ilyen energikusan alapvetően a skandináv vintage punk-rock bandák tudnak csak megszólalni, de Jay Ruston producer és persze a zenekar is nagyon odatette magát, mindent egyszerre rögzítettek, azaz addig nyomták, míg össze nem jött a tökéletes felvétel. Alapvetően önidézetekkel van tele, a When The Fever Broke akár Slipknot-szám is lehetne, sőt, talán annak is készült. Ilyen a modern rock and roll, ami egyszerre oldies-rock is, ez az, amit a rockapuk odaadhatnak a tízéves fiuknak, mert nekik is nagyon be fog jönni, mert melodikus, energikus, ugyanakkor mégsem kétakkordos tufa-rock, hanem változatos, családbarát slágerrock gyűjtemény, ami mindent tud, amit a rock az elmúlt ötven évben produkált.


Elképesztő dinamikája van a lemeznek, köszönhetően a zenekar legnagyobb fazonjának, a szakállas Johnny Chow-nak és a Soulfly-ban is hatalmasakat doboló Roy Mayorgának. Talán csak a kidolgozott vokál tűnik „soknak”, és a borító artworkje némileg ötlettelen, de most inkább ünnepeljük a lemezt. A felvételek élő jellegűek, érezni, ahogy pulzál, jár az áram a vezetékekben, érezzük a füst szagát, amikor az áram levágja a biztosítékot. Jobb, ha otthon nem csinálunk mást, amikor hallgatjuk, mert máris kész a baj, a nem olyan menő háztartási baleset.

Stone Sour
Hydrograd
Warner
15 szám 50 perc

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.