Bébibummmmm - Filmek babákkal, áldott vagy áldatlan állapotban
Új francia vígjáték került a héten a mozikba, a címe Bébibumm. Afféle francia szituációs komédia, melyben anya és lánya egyszerre várnak babát, ami persze rengeteg megválaszolandó kérdés és még több vicces szituáció felé sodorja a családot. Nem túl eredeti történet, kevéssé kreatív, de bájos gegekkel, sok kiabálással és Juliette Binoche mosolyával. Persze tudjuk, az ilyen típusú filmből sem ez az első sorban.
LEIRER TÍMEA - 061.hu
A rendezőket mindig is izgatta a kismama korszak, a babavárás és az első egy-két év bonyodalmai. Voltak, akik csak úgy simán megmutatták nekünk, milyen is ez a valóságban, voltak, akik csavartak egyet a sztorin és voltak olyanok is, akik „a bébi a filmben tuti siker” örök bölcsességét szem előtt tartva a szülők szerepét nagyjából minimalizálták a történetben. Sorba raktuk a legnépszerűbb kismamás-kisbabás filmeket, lehet válogatni.
Örömapa 2
Aki kedveli Steve Martint, az kedveli az Örömapa című filmet is. A 90-es évek „sikermozija” hozott minden apa-lánya és após-vej poént, ami csak elvárható. Steve Martin „sztívmartinságát” pedig nagyszerűen ellenpontozta Diane Keaton játéka a filmben. Szinte elvárás volt, hogy aztán legyen folytatása, természetesen az esküvő után egy bébivel. Egy bébivel, vagy kettővel? A film nagyjából pont annyira vicces, mint az első rész volt, Steve Martin és Diane Keaton is hozza a formáját, a poénokra pedig rátesz egy jó lapáttal a lakberendezőként lábatlankodó Martin Short. S bár tény, hogy két baba még nagyobb cukisági faktort jelent, mint egy, azért az örömapából apává és nagyapává egyszerre váló Steve Martin talán egy kicsit elcsépelt húzás volt. De attól még jót röhögünk a poénokon.
Babák - Az első év
Ez a film kilóg kissé a babás-mamás mozik sorából. A poénokat és a megható pillanatokat ugyanis itt nem a rendező és a forgatókönyvírók, hanem az élet kreálta. A francia dokumentumfilmes Thomas Balmés négy, a világ különböző sarkán növekvő csöppség első egy évét meséli el, párhuzamosan. Eszköze afféle babaperspektíva, a film négy kis főszereplőjének világát ismerhetjük meg és hasonlíthatjuk össze. A namíbiai Ponijaó, a mongol Bayarjarg, a Tokyóban született Mari és az amerikai Hattie ugyanúgy ismerkedik a világgal, helyzetük mégis merőben más. Míg a szőke, amerikai kislányt a széltől is óvják, addig a namíbiai kisfiú lényegében a bogarakat eszi a földről. A mongol baba egy vödörben fürdik az udvaron, a háziállatok között, a bölcsője fölött pedig egy kakas repked, a japán kislány pedig kis túlzással „steril” körülmények között éli az életét a metropoliszban. Sokszínűség, gyönyörű képek és szívet dobogtató vagy olykor ép mosolyt fakasztó jelentek. Bár az emberben felmerül, hogy a rendező talán egy kicsit túl idilli képet festett, hiszen a filmben nincs egyetlen igazi drámai pillanat sem, de a Babák nyugodt zenéjével, cukiságával és egzotikumával igazi kikapcsolódást jelent.
Szabadnapos baba
A film tulajdonképpen a Reszkessetek betörők Kevinjének babaverziója is lehetne. Talán az is. Nem véletlen, hiszen az alkotók ugyanazok. Főhőse egy négykézlábas, pelusos, szőke kisfiú, aki – akaratlanul – nagyon csúnyán kibabrál az őt elrabló, váltságdíjra ácsingózó gazemberekkel. A rablók élete csupa esés, kelés és csúszás, jönnek fejekre zuhanó téglák, lángoló szemöldökök… ugye ismerős? Közben pedig Baby Bink (a baba) hangosan kacagva kússza-mássza végig a várost a busztól a bevásárlóközpontig, az állatkerttől az építkezésig. Kicsit furcsa, hogy sehol senki sem veszi észre, leszámítva a gorillát, aki egy banánnal eteti az állatkertben, amikor bemászik hozzá a ketrecében. A Szabadnapos babát csak azok nézzék meg, akik imádták Macaulay Culkin karácsonyi kalandjaiban a betörök szívatását és másfél órán keresztül leköti őket, hogy a filmben kúszó-mászó szőke baba tényleg nagyon aranyos. Mert más fordulat nem lesz.
Három férfi és egy mózeskosár avagy Három férfi és egy bébi
A két mozi tulajdonképpen majdnem egy és ugyanaz. Előbbi francia eleganciával, utóbbi amerikai lazasággal dolgozza fel a „valaki egy babát hagyott az agglegénylakás küszöbén, mihez kezdjünk vele” szituációt. A sztorit mindenki ismeri, a címben említett három férfi egy közös lakást bérel, ahol kiegyensúlyozatlan, vad és boldog agglegényéletüket élik. Nők jönnek, nők mennek, buli, jólét és szabadság jellemzi a napjaikat. E jól működő rendszernek egy fiatal nő vet véget, aki egy szép napon küszöbre helyezi egyiküktől származó gyermekét. Hogyan kell gyermeket etetni, pelenkázni, fürdetni és főleg elcsendesíteni… mind-mind fontos kérdései és humorforrásai a mozinak, melynek végén – legyünk bár francia vagy amerikai földön, a három férfi természetesen szívébe zárja a kis jövevényt. Tulajdonképpen mindkét film nagyon szerethető és szórakoztató, bár az amerikai verzióhoz sokat hozzátesz Steve Guttemberg és Tom Selleck jelenléte.
Nicsak, ki beszél, Nicsak, ki beszél még
Egy ilyen lista nem készülhet e filmek nélkül. Azt hiszem mondhatjuk a babás-mamás-papás filmek királyához van szerencsénk, amikor a Nicsak, ki beszél sorozatról beszélünk. Az első film tényleg nagyot ütött 1989-ben. A felnőtt módjára dumáló baba pocakon belül és pocakon kívül is mindenkit meggyőzött, amihez minden bizonnyal sokat hozzátett a magyar verzióban Mikó István „Micimackó-hangja” is. Korábban nem jellemző babás poénok jöttek, az almalét követelő magzattól a csajozó pelenkás bébiig. Chirsty Alley hozta a formáját és vicces módon John Travoltának is meghozta a visszatéréstől vár sikert a film. Más kérdés, hogy talán nem kellett volna folytatni. A második rész a sírásra görbülő szájú kislánnyal még rendben van de a többi bőrt talán rajta kellett volna hagyni ezen a rókán.
Drágám a kölyök marha nagy lett
Erre a vígjátkra igazán mondhatjuk: na ez tényleg mindennek a teteje, és nemcsak azért mert egy 10 méteres baba sétálgat benne. Előbb volt a Drágám, a kölykök összementek, majd 1992-ben jött a folytatás, ebben a filmben a legkisebb gyerek, Adam a feltaláló apuka (Rick Moranis) egy újabb találmányának köszönhetően toronymagasra nő. A piros kertésznadrágos, fürtös hajú fiúcska King Kong módjára dúlja fel a várost. Mint egy romboló robot töri a házakat és emeli fel az autókat, ami vicces is, kb. két percig. A többiben már azon gondolkodunk, hogy egy kisgyerek csak akkor cuki, ha tényleg kicsi, egyébként pedig baromi rossz lehetett Gullivernek, de mégis lennénk inkább az ő helyében, csak ezt ne kelljen végignézni. Mindenesetre az óriásbaba látványa egy időre elveszi a kedvet a családalapítástól.
Felkoppintva
Az akaratlanul teherbe eső sikeres csajszi története, aki – bár minden ellene szólna – mégis meg akarja tartani a babát. Nem egy korszakalkotó ötlet. Láttunk már ilyet és még fogunk is. A „véletlen anya” és „véletlen apa” két különböző személyiség, tűz és víz, egy éjszakánál tovább tutira nem viselik el egymást. A film tulajdonképpen – bár a babavárás kilenc hónapját öleli fel – nem a terhességről és a magzatról, hanem az ő csiszolódásukról szól. A történet akár még bugyuta is lehetne (vagy az is), de a karakterek nagyon szórakoztatóak, a Grace klinikából megismert, itt a főszerepet játszó Katherine Heigl pedig kifejezetten szerethető. Bár cuki baba nincs, azért egyszer meg lehet nézni.
Áldatlan állapotban
Hugh Grant „papás” mozija szerencsére csak nyomokban tartalmaz valóságot, mert valószínűleg ha tényleg ilyen őrjítő lenne a babavárás kilenc hónapjának minden perce, már régen kihalt volna az emberiség. Persze lehetnének ebben a filmben is romantikus pillanatok, de nem ez a cél, úgyhogy helyette inkább inkább a helyzetkomikumra és a férfias rettegésre épít a rendező. Utóbbit Hugh Grant hozza is rendesen, Julianne Moore gyönyörű, az unalmasabb részek alatt pedig az éltethet minket, hogy hamarosan újra megpillantjuk Robin Williamst a kétbalkezes nőgyógyász szerepében. A film szórakoztató, de parázó kispapáknak inkább nem ajánljuk.
