Pesti Srácok

Elkezdődött az Ördögkatlan Fesztivál

Augusztus 5-ig jubileumi programokkal és újdonságokkal is várja a vendégeket Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden a tizedik alkalommal megrendezett fesztivál.

MTI

A fesztivál öt napja alatt levetítik és színházban is előadják majd Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotását, új regényéből olvas fel Krasznahorkai László, öt előadással érkezik a Szkéné Színház, a Fonó Budai Zeneház pedig Dresch Mihályt, Kollár-Klemencz Lászlót, a Muzsikást, a Csík Zenekart, valamint Ferenczi Györgyöt és a Rackajamet viszi el a fesztiválra.

PestiSracok facebook image

Beremenden augusztus 3-án Verdi-operagálát tartanak, másnap pedig Verdi Requiemjét a Nemzeti Filharmonikusok zenekara és kórusa adja elő, augusztus 5-én Cseh Tamás-Leonard Cohen-emlékkoncert lesz a nagyharsányi szoborparkban, itt fellép mások mellett Másik János, Alexander Balanescu, Lovasi András, Víg Mihály, a francia Wombo Orchestra, Kiss Tibor, a Budapest Bár és a 30Y is.

A színházi programok között a Szkéné mellett az Orlai Produkció, a Vígszínház, a Csiky Gergely Színház, Pintér Béla, Jordán Tamás, a Tünet Együttes vagy a Budapesti és a Kaposvári Színművészeti Egyetem előadásait is megtekinthetik a nézők. A k2 vándorszínház az Ördögkatlan utolsó napján négy helyszínen lejátssza az elmúlt években itt bemutatott valamennyi előadását; A nagyharsányi menyasszonyt, A kisharsányi vőlegényt és A villánykövesdi vőfélyt, negyediknek pedig az idén közönség elé kerülő A beremendi lakodalom című darabot.

Az irodalmi program része lesz Háy János, Térey János, Peer Krisztián és Kiss Tibor Noé is, a kortárs táncot egy Pina Bausch-emlékkiállítás képviseli zenés-táncos improvizációkkal, de lesz opera- és dalírás workshop, börtönrádiósokkal egészül ki a Göttinger Pál vezette Caminus csapat a kisharsányi Kovács Udvarházban, a gyereket pedig Halász Judit, Rutkai Bori és Szalóki Ági várja majd.

Fotó: minap.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.