Pesti Srácok

Elvis Presleyre emlékezett tegnap a világ

Tegnap, augusztus 16-án volt négy évtizede, hogy elment a király, Elvis Presley halálának 40. évfordulójára emlékeztek tegnap az Egyesült Államokban és Budapesten is.

MTI

Virrasztásokkal, filmekkel, interjúkkal emlékeznek az alig 42 esztendősen szívrohamban elhunyt Presleyre, s ezúttal ritkán nyilatkozó özvegye is interjút adott. Már az évforduló előtti napokban amerikaiak ezrei vándoroltak el Gracelandbe, amely Presley memphisi villájának neve, s ahol a síremléke is áll. Napok óta tart a mécseses virrasztás, bár az idén az emlékezés hangjai mellett a morgolódáséi is kiszűrődtek. Négy évtized óta először fordul elő ugyanis, hogy aki emlékezni és tisztelegni akar a síremléknél, annak 28 dolláros (mintegy 7000 forint) belépőjegyet kell váltania.

PestiSracok facebook image

Az Elvis halála után turisztikai látványossággá is vált és nemrégiben szórakoztató-központtal, szállodával, étteremmel is kibővített Gracelandben kilencnapos rendezvénysorozatot tartanak, amelyen a többi között fotókiállításokkal, zenehallgatással és beszélgetésekkel idézték fel Elvis alakját. Memphisben - amely Tennessee államban van - a hétvégén koncertet rendeznek: levetítik Elvis leghíresebb előadásainak részleteit és szimfonikus zenekar adja majd elő Elvis számait.

Díszvendégként jelen lesz a művész özvegye, Priscilla Presley is. A 72 éves özvegy a People magazinnak adott hosszas interjút. A George W. Bush elnök lánya, Jenna Bush Hager által készített beszélgetésben Priscilla Presley felelevenítette megismerkedésük történetét és közös életük epizódjait. "Mindig úgy éreztem, mintha csakis nekem énekelne" - fogalmazott az azóta színésznőként is ismertté vált Priscilla Presley. Hangsúlyozta, hogy Elvis abszolút újat hozott, s nem csupán abban, ahogyan énekelt és gitározott, hanem a stílusban is. "Mindenki odavolt érte és még mindig odavannak érte." - emlékezett az özvegy.

Megemlékezett Elvis Presleyről több újság és televíziós műsor is. A TCM csatornán szerdán Elvisről készült dokumentumfilmet, valamint a szereplésével készült régi filmeket vetítettek.

Elvis Presley halálának 40. évfordulója mellett a magyar rajongók sem mentek el szó nélkül, a Magyar Elvis Klub tegnap estére szervezett megemlékezést a fővárosi Elvis Presley parkban, ahol mécseseket gyújtottak és dalokat adtak elő a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve. Mint felidézték, Elvis Presley 1957 januárjában egy televíziós műsorban arra kérte a nézőket, adakozzanak a nehéz sorsú magyaroknak, és ezt követően 26 millió svájci frank értékű adomány gyűlt össze

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.