Eszik, iszik, szórakozik - Nyolc film nyolc emblematikus hellyel, ahová betérnénk

‎ 061.hu 2017. augusztus 19. 06:33

A héten bemutatott Pappa Pia című magyar vígjátékban a zenén és táncon kívül nem sok minden történik, és az is minek (kritikánk: ITT), az eseménytelenség középpontjába rakott, romkocsmaként üzemelő csónakházzal viszont kiváló alkalmat nyújt, hogy nyolcpontos szubjektív listába sűrítsük kedvenc fiktív - vagy a valóságban is létező - bárjainkat, kocsmáinkat, diszkóinkat és vendéglőinket.

MP - 061.hu

8. Double Deuce - Országúti diszkó (Road House, 1989)

Bár ma már jó eséllyel könnyesre röhögjük magunkat szegény Patrick Swayze sárgaöves pantomim-harcművészetén és Balázs Puli frizurás beefcake-sármján, vitathatatlan, hogy a VHS-korszak egyik legmeggyőzőbb férfi felsőtestével rendelkező színész rendesen megdolgozott a Ghost (1990) főszerepéért. Dalton, a frissen leigazolt kidobóember filozófiadiplomával a zsebében, egy shaolin-szerzetes nyugalmával hirdeti a békét az útszéli késdobálóban, ám a műveletlen kansasi bajkeverők rendre lehúzzák a szintjükre. A kocsmamarketing újralapozását nem könnyíti meg az sem, hogy főhősünk blokkolja a helyi kiskirály szíve választottját.

7. Studio 54 – 54 (1998)

A legendás manhattani diszkóklub fénykora egybeesett ugyan a hazai diszkóláz felszökésével, Erdős Péterék jóvoltából a You Make Me Feel vagy az I Will Survive helyett nálunk egy darabig még Mándokiék Dschinghis Khanjára csörögtek a Világ Ifjúsága magazint lapozgató ifjúpopperek. Ahogy aztán a filmből is kiderül, a Studio 54 legalább annyira menő hely volt, mint felszínes, ahol a külcsín alapján válogatott, bejutásért pitiző pórnépek mellett a szétlazított funkyra olyan fénylények gázoltak térdig a testnedvekben, mint Liza Minnelli, Andy Warhol, Michael Jackson vagy Sylvester Stallone - aki állítólag itt gurította le élete utolsó felesét. A moziverzió nem ér fel a jóval hosszabb rendezői változathoz, amelyben a tulaj Steve Rubell szerepében komikus pojácából (Austin Powers) színészgéniusszá vedlő Mike Myers alakítása is kap még egy bónusz dimenziót.

6. Titty Twister - Alkonyattól pirkadatig (1996)

Robert Rodriguez és Quentin Tarantino vámpírfilmbe átcsapó road movie-jának mexikói végállomása a filmtörténelem legvadabb csehója: noha nem kapcsoltuk be a hullaszámlálót, a helyszín néhány tucat négyzetméterén forgatott jelenetfüzér egyórás játékideje alatt többen távoznak az élők (és élőhalottak) sorából, mint a Rambo-összesben. A titkos azték templomban üzemeltetett, kialakításában is a prekolumbiánus építészet stíljegyeit hordozó, neonfényes Titty Twister persze nem pusztán azért figyelemreméltó vendéglátóipari egység, mert tulajdonosai vérszopók, hanem mert az egyetlen éjszakai bár a világon, ahol a Tito and Tarantula mariachi muzsikájára vonagló Salma Hayek csupasz lábfejéről tequilázhatunk.

5. A Szépkilátás Hotel bárja – Ragyogás (1980)

Az irodalmi alapanyag elkövetőjén kívül bizonyára nem sokan találnak kivetnivalót Stanley Kubrick horrorklasszikusán. Stephen King szerint a rendező nem tudta megragadni a coloradói hotel (Szépkilátás, Panoráma, Overlook, mikor hogy) arctalan gonoszságát, ehelyett Jack Nicholson karakterébe ültetve a gonoszt, családi thrillerré rontotta művét. King meglátását a Torrance-gyerek szemszögéből forgatott vérfagyasztó jelenetek sora árnyalja, ám kétségtelen, hogy Nicholson zseniális játéka nem egy gonosz külső entitáshoz, inkább egy kapaszkodóit vesztett lélek önfelszámolásához köti a démoni erők felszabadulását. A szálloda embertelen vákuumában ijesztgető kísértetek vagy a folyosói vérzuhatag azonnal ható képsorainál csak a szálloda bárjában játszódó kulcsjelenet nyugtalanítóbb, amikor a pult vaskos fehér neonfényében Jack a Lloyd nevű szellemcsapos és egy üveg bourbon társaságában szintet lép az őrületben.

4. Mos Eisley kantinja (Chalmun’s Cantina) – Csillagok háborúja (1977)

A Galaxis söpredékének kedvenc lebuja egy egész generáció tudatába beleégett, a Star Wars 40. évforduláján pedig különösen nagy bűn volna kihagyni a felsorolásból. A legendás tatuini kantin a galaktikus biodiverzitás kiállítóhelye, ahol fura űrlények tucatjainak fizimiskájára csodálkozhatunk rá. Vannak itt jawák és buckalakók, feltűnik egy sátánképű devaroni, egy kalapácsfejű ithori meg egy szőrmók talz, na meg Wuher, a csapos, aki utálja a droidokat. A mikroesemények egymásutánja - hőseink találkozása, egy lézerkardos csonkolással végződő kötözködés meg egy asztal alatti sugárvető-párbaj - közben Figrin D'an és a Modális Csomópontok nyomja a fülbemászó űr-dixielandet.

3. Jack Rabbit Slim’s - Ponyvaregény (1994)

A filmjeiben legendás rendezőket és alkotásaikat rendre meglopó megidéző Tarantino a Ponyvaregényben az amerikai tömegkultúra előtt is földig hajol. A junk foodról értekező diskurzusok és a filmet keretbe foglaló gyorséttermi helyszín Andy Warhol felfogását idézik az olcsó gyorskaja és a demokrácia közötti szoros összefüggésről. QT a fogyasztói folklór motívumain keresztül vastagítja ki az amerikai létforma kontúrját abban az étteremi jelenetben is, amelyben Mia Wallace egy Cadillac-boxban elfogyasztja ötdolláros turmixát, majd táncra perdül Vincent Vegával. A jelenet tisztelgés Fellini 8 1/2 című filmje előtt, a múltidéző helyszín és a sztárimitátor felszolgálók pedig feldicsérik a jenki popkultúrát.

2. Korova tejbár - Mechanikus narancs (1971)

„A legocsmányabb film, amit valaha láttam” – írta Kubrick szarkasztikus mesterművéről egyik korabeli kritikusa, amiért ma már rendesen körberöhögnénk. Akkor nem tettük volna, Burgess művének filmadaptációja ugyanis korszakhatárt jelez: a hatvanas évek utópisztikus illúzióinak csődjét, az ellenkultúra lázadását, az antihősök kultuszának kezdetét. A nyitójelenetben látható tejbár egyfajta töltőállomás Alex és drúgjai számára: droggal kevert tejet szürcsölnek, majd felhangoltan nekiindulnak, hogy erőszakot tegyenek az éjszakában. A Korova pszichedelikus víziójában, a bizarr próbababák sterilizált színvilágában és Malcolm McDowell késleltetett tekintetében ott vibrál a torz társadalomban elszabadult elemi ösztönök, a szexualitás és az erőszak ábrázolata – Kubrick visszatérő témája. A film még ma is fertőzi a popkultúrát: a tejbár-jelenet motívumai ott ékeskednek a Sepultura, Rob Zombie vagy a Blur klipjeiben, a Die Toten Hosen konceptalbumot, a U2 tagjai musicalt építettek az alapanyagra, Roisín Murphy együttese, a Moloko pedig egyenesen a Korova felcuccozott turmixáról kapta a nevét.

1. Gólya presszó - Roncsfilm (1992)

Szomjas György erősen szatirikus hangvételű filmjében minden és mindenki roncs. A Práter-Bókay-Szigony utcai Bermuda-háromszög fáradt vakolatú házai a pusztulat, lakói, a wannabe túlélők a rendszerváltozás utáni zavarodottság mementói, de maga a történet is töredékes, a kép torzított. A Gólya presszó tévéjében fiatal germánok döntik a berlini falat, odakinn a kocsma téglakerítését a szomjas látogatók. Isznak, kártyáznak, verekszenek, aztán megnyugszanak. Biztos hely, nem úgy mint az utca vagy az otthon. A házmester túszul ejti a feleségét, a proligyerek felgyújtja a nejével rosszalkodó kerekesszékes apját, a PB-gázzal elkábított disznó kidurran. Szomjas annak idején újságcikkekből gyűjtötte össze a sztorikat, amiket a bírósági archívumban kutatott tovább. Ilyen volt „a kutya vagy a hölgy harapott?” és a paradicsomaffér is. A rendező régóta tervezi a Roncsfilm Kettő forgatását, reméljük, hamarosan nekiállhat a munkának.