Pesti Srácok

Már a filmekért is érdemes Zemplénbe menni

Több mint hatvan programot kínál a 26. Zempléni Fesztivál augusztus 11. és 19. között több helyszínen. Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett idén első alkalommal vesz részt a fesztiválon Taktaharkány és Baskó, emellett többek között Mád, Tolcsva, Bodrogkesztúr és Tarcal is tematikus napokat tart koncertekkel, családi programokkal.

MTI

Sárospatakon minden este dzsessz szól majd a Borteraszon, a nyitó- és záróhangversenynek hagyományosan a sárospataki Rákóczi-vár ad otthont. A Tokaj Fesztiválkatlanban a Tenkes kapitánya című táncelőadást Zsuráfszky Zoltán rendezésében, a Nemzeti Táncegyüttes előadásában tekinthetik meg az érdeklődők augusztus 12-én. Hollerung Gábornak, a fesztivál művészeti vezetőjének kezdeményezésére szimfónia született az ABBA slágereiből, az ABBA Symphony Show című produkció augusztus 18-án látható a Singer Street, a Coincidance Tánctársulat, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában.

PestiSracok facebook image

A nyitóhangversenyen a Budafoki Dohnányi Zenekar és Szabó Ildikó gordonkaművész előadásában Haydn C-dúr csellóversenye és Beethoven VII. szimfóniája szólal meg, a fesztivált alapító Liszt Ferenc Kamarazenekar augusztus 13-i hangversenyén Miklósa Erika szoprán lép színpadra. A záróhangversenyen Dvorák IX. szimfóniája, Hummel E-dúr trombitaversenye és Haydn G-dúr szimfóniája hangzik el a Győri Filharmonikus Zenekar és Vörös Ádám trombitaművész előadásában, Berkes Kálmán vezényletével.

A fesztivál egy premiernek is otthont ad: a Szent Efrém Férfikar és az Opus21Musicplus együttes Konstantia Gourzi Paharión című kompozícióját mutatja be Magyarországon első alkalommal. A 2017-es esztendő nagy évfordulóihoz kapcsolódva a reformációra és Kodály Zoltánra is több programmal emlékeznek - hangsúlyozta Turjányi Miklós. A kilencnapos fesztiválon a komolyzenei és dzsesszkoncertek mellett kiállítások, könyvbemutató, színházi és táncelőadások is várják az érdeklődőket.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.