"Nem gondoltam, hogy valaha visszakanyarodok a zenéhez" - Interjú Kollár Klemencz Lászlóval a Kistehén zenekar jubileumi koncertje kapcsán

Idén 15 éves a Kistehén zenekar, az évfordulót a iúk hatalmas, két és fél órás, jubileumi koncerttel ünneplik a nyár utolsó estéjén. Kollár-Klemencz László zenekara nagy utat járt be azóta, hogy megírták a 2002-es Sziget Fesztivál indulóját. A zenekar egyetlen állandó bástyája Kollár-Klemencz László büszke a sokszoros megújulásra, melyek nyomon követhetőek lesznek majd az augusztus 31-i koncerten is. A Kistehén útjáról Kollár-Klemencz Lászlóval beszélgettünk.

LEIRER TÍMEA -061.hu

Ha annak idején nincs a sárga kistehén, aki ült a fa tetején, akkor lehet, hogy ez a zenekar sosem jön létre?
A kilencvenes évek elején az Andersen zenekarban zenéltem, de kissé belefáradtam az állandó pezsgésbe és társunk, David Bornstein halála után elfordultam a zenéléstől. Akkor azt gondoltam: soha többet. Magányra, önálló munkára és szabadságra vágytam. Ekkor jött a filmezés, amelyben akkor úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Otthon tudtam gondolkodni, írni, dolgozni, nem kellett éjszakáznom, ez akkor nekem nagyon jó volt. Nem gondoltam, hogy valaha visszakanyarodok a zenéhez.

És mi hozta meg a fordulatot?
David halála után néhány évvel Kárpáti „Dódi” Józseffel elkezdtünk zenélgetni, csak úgy a magunk örömére. Ebben az időszakban jött a Kistehén film, melynek kapcsán kaptam egy felkérést, hogy készítsek egy teljes lemezt, mindegy, hogy milyen dalok vannak rajta, a lényeg, hogy az „Én vagyok a kistehén, ülök a fa tetején” című szám, amihez a rajzfilm készült, rajta legyen. Elkészültek a dalok és nagyon jól esett újra zenével foglalkozni, imádtam, hogy tetszik az embereknek, amit csinálok és szeretik a dalaimat. Visszakértem a kölcsönadott hangszereimet és attól kezdve egyre mélyebbre merültem a zenébe. Elképzelhető, hogy ha nincs a sárga kistehén, talán nem is jön létre a zenekar.

Amit amúgy nem is így hívtak, az volt a neve, hogy „Zene nyulaknak”.
Valóban, de hamar feladtuk, hogy így nevezzenek minket, hiszen mindenki csak a Kistehenet használta. Bejelentkeztünk a koncertekre, hogy „akkor jövünk, mi vagyunk a Zene nyulaknak, akik a Kistehenet is éneklik.”. Ezt ki is írták a plakátra, csak a kistehén szót körülbelül háromszor akkor betűvel, mint azt, hogy Zene nyulaknak. Így aztán a végén inkább elfogadtuk, hogy Kistehén lesz a nevünk.

Az első slágereket, amit azóta is mindenki dúdol a Szájbergyerek volt. Ennél sokkal jobb számok születtek később, nem zavar, hogy mégis, ha valakai csak egyetlen dalt ismer a Kistehéntől, akkor az biztosan a Szájbergyerek?
A Szájbergyerek megjelenése után pár évvel, amikor jöttek az újabb, már más stílusú dalok, nagyon zavart, hogy mindenki ezt akarja hallani. Mi épp próbáltuk felülírni ezt az „alternatív lakodalmas” stílust, de nem hagyták. Idővel persze megszépültek az emlékek és ma már csak jó dolgok ugranak be, ha ezt a dalt játszom. A Szájbergyerek akkor született, amikor újra visszaköltöztem vidékre, amikor szabadságot, a tanyasi világot választottam a városi nyüzsgés helyett. Ma már tudom, hogy az a stílus, amit a Szájbergyerek képvisel bennem él. Egy sváb faluban nevelkedtem, ahol a sramlizenekar nagy része a rokonom volt, nem tagadhatom le a gyökereimet. Ebben a számban benne van egy kicsit a tanyám, vagy az, ahogy hengerrel festem a falakat, vagy épp a Simson motorral megyek valahova. Ma már erről szól nekem a Szájbergyerek.

Nagyjából a Kistehén megalakulása idején költöztél vidékre. Bejött a tanyasi világ?
Valószínűleg én mindig is erre vágytam, úgyhogy nagyon élvezem, hogy most úgy és ott élhetem az életem, ahogy szeretném. Maximum az jelent néha feszültséget, hogy nem lehet annyira „tanyasi”, mint amennyire szeretnék, hiszen a zenész lét azért a városba kényszerít. De a zene is rendkívül fontos, ezért afféle „kettős” életet élek és ingázok a tanyasi életem és a zenész életem, a falu és a város között. Néha vannak nyugodt napjaim, amikor nincs kötelezettségem és olyankor nem is megyek sehova, dolgozom a ház körül, élvezem a vidéki életet.

Tehát az lenne számodra ideális, ha száz százalékig tanyasi „gyerekké” válhatnál?
Valószínűleg önmagában kevés lenne, ha csak ezzel foglalkoznék, de nem tudom biztosan, hiszen sosem próbáltam. Azt hiszem, a zene, az írás és a tanyasi munka együtt teszik teljessé az életem, legalábbis egyelőre. Néha érzem, hogy szükségem van a közösségre, az emberek közelségére, kulturális programokra és baráti összejövetelekre. Máskor pedig pont ez elől menekülök és elvonulok a nagyvilágtól a tanyámra.

Jó neked, hogy megteheted.
Szerintem bárki megteheti, bár nagyon sokat kell dolgozni érte. Nemcsak azért kell áldozatot hozni, hogy az ember szerezzen magának egy tanyát, hanem azért is, hogy utána fenntartsa. Sőt, néha a nyüzsgő élet és a vidéki élet összeegyeztetése is komoly feladatokat ró az emberre, de megéri dolgozni érte. Azt gondolom, nem vagyok valamiféle csodabogár, egyszerűen csak ragaszkodom az álmaimhoz.

Ez így volt a Kistehén zenekarral is. Talán azért is volt olyan sok tagcsere, mert nagyon erősen ragaszkodtál az álmaidhoz és az elképzeléseidhez. Te voltál mindig a Kistehén „állandója”.
Szerintem kétféle zenekar van, az egyik afféle „egyfejű” produkció, ahol valaki írja a dalokat, utána pedig a többiekkel együtt kidolgozza a végeredményt, vagy van a komplexebb verzió, ahol a tagok mindent együtt csinálnak, együtt gondolkodnak. A Kistehén az előbb kategóriába tartozik. Tény, hogy ez az én személyiségemből adódott, a nyolcból hét lemez úgy született, hogy gyakorlatilag leültem otthon, megírtam és eljátszottuk. A jelenlegi zenésztársaimmal igyekszem ezen változtatni. Nagyszerű, tehetséges muzsikusok, úgy gondolom, hogy megéri összeengedni az ötleteinket és együtt alkotni valami újat. Ma már direkt nem írok dalokat otthon, hogy ne befolyásoljam a többieket. A dalok annak megfelelően alakultak, hogy éppen milyen élethelyzetben vagyok, milyen hatások érnek éppen és milyen események zajlanak körülöttünk a világban. Sosem döntöttük el előre, hogy milyen stílusban és milyen dalokat fogunk játszani, hagytuk, hogy ösztönösen szülessenek a zenék.

A rajongók nem hiányolták az el-eltűnő zenei stílusokat?
Első pillanatban talán mindig csalódott a közönség, amikor teljesen új stílusú dalokkal álltunk elő, de aztán megszerették az újat is. Persze aztán mindig újabb és újabb zenei stílusok jöttek, de a közönség hozzászokott, sőt, megszerette az állandó változást.

Mi várható a jubileumi koncerten?
A Kistehénben ez alatt a 15 év alatt majd 20 zenész megfordult, többségük ott lesz mos a jubileumi koncerten. Három szakaszra osztottam a Kistehén pályafutását és ez a három rész el is különül majd a koncerten, a zenészek is így cserélődnek majd. Az első részben zenélnek majd többen is a Hiperkarmából, aztán jön a „Szájbergyerekes” második korszak az Intim Torna Illegál tagjaival és Farkas Robival, végül jön egy hosszabb rész a mai csapattal. Még gondolkodunk rajta, hogyan, de szeretnénk, ha legalább egy dal erejéig együtt is színpadra állna az összes zenész.