Pesti Srácok

Nem lesz Pokolfajzat egyik ázsiai karaktere a brit Ed Skrein

Visszalépett a készülő Pokolfajzat (Hellboy) egyik szerepétől a Ed Skrein, miután széles körben felháborodást váltott ki, hogy fehér bőrű színészként egy ázsiai származású karaktert alakított volna.

MTI

A 34 éves Skrein, aki egyebek között a Deadpoolban és a Trónok harcában is feltűnt, a Twitteren jelentette be, hogy mégsem játssza el Ben Daimio őrnagyot a képregény-adaptációban. A színész azt írta, a szerep elvállalásakor nem volt tisztában azzal, hogy az eredeti történetben a karakter japán-amerikai származású - írta a BBC News. "Egyértelmű, hogy az emberek számára fontos a karakter kulturálisan pontos ábrázolása. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, az csak tovább erősítené azt a tendenciát, hogy az etnikai kisebbségek történetei a művészetben háttérbe szorulnak" - fogalmazott közleményében a színész.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: azért lép vissza a produkciótól, hogy "megfelelő embert válasszanak a szerepre". Skrein az után lépett vissza, hogy a produkció készítőit a Hollywoodban elterjedt "kifehérítés" gyakorlatával vádolták meg. A brit színész lépése szinte azonnal pozitív visszajelzéseket kapott olyanoktól is, akik korábban nem tartoztak a 34 ezres követői táborába a Twitteren. Nem egy hollywoodi filmadaptációt ért kritika a közelmúltban amiatt, hogy az egyes karaktereket nem megfelelő etnikumú színészek játszották.

A The Hollywood Reporter című filmes portál szerint azonban ez az első eset, hogy egy fehér bőrű színész visszalép egy kasszasikernek ígérkező projekttől a kritikák miatt. "Egyáltalán nem állt szándékunkban, hogy érzéketlennek mutassuk magunkat a hitelességet és az etnikai hovatartozást érintő kérdésekben. Azon leszünk, hogy az eredeti képregényhez hűen válasszunk színészt a karakter megformálásához" - húzták alá közleményükben a 2018-ra várható Pokolfajzat producerei, hozzátéve, hogy támogatják Skreint a döntésében. Az imdb.com mozis adatbázis szerint a Pokolfajzat Neil Marshall-féle új feldolgozásában Milla Jovovich és David Harbour is feltűnik.

Kép: Bleeding Cool

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.