Pesti Srácok

Reformáció 500 - Magyar napokat tartanak Wittenbergben

A reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából rendezett négynapos németországi programot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke nyitja meg csütörtökön.

MTI

A nyitó estén Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője tart előadást "Mit jelent számunkra Luther végrendelete ma?" címmel. Gáncs Péter elmondta, a programon a Magyarországi Evangélikus Egyház mutatja be életét és szolgálatát. Pénteken egész napos teológiai konferenciát tartanak, este Fassang László Liszt Ferenc-díjas orgonaművész koncertezik a városi templomban. Szombaton helyezik el az egykor a wittenbergi egyetemen tanuló Dévai Bíró Mátyás, az első magyar reformátor, Sylveszter János humanista, az első teljes, magyar nyelvű Újszövetség készítője, valamint Stöckel Lénárt felső-magyarországi reformátor emléktábláját a városi egyetem, illetve a Schloßstraße 15. számú ház falán.

PestiSracok facebook image

Szombat este a magyar állam ünnepélyes fogadásán Reiner Haseloff, Németország Szász-Anhalt tartományának miniszterelnöke, Trócsányi László igazságügyi miniszter és Heinrich Bedform-Strom, a Német Protestáns Egyházak elnöke mond köszöntőt - közölte Gáncs Péter. A programsorozat záró eseménye a vasárnap délelőtti kétnyelvű istentisztelet, amelyen Fabiny Tamás evangélikus püspök hirdet igét. Az MEE elnök-püspöke elmondta, hogy a négy nap alatt bemutatkoznak majd a soproni, a soltvadkerti és a mezőberényi evangélikus iskolák színházi, zenés irodalmi előadással, kórushangversennyel és néptáncbemutatóval.

Emellett levetítik a tízrészesre tervezett Luther-rajzfilm már elkészült epizódjait, az érdeklődők megismerkedhetnek a magyar készítésű Luther-játékkal, amely játszva ismertet meg a reformáció elindítójának életével és tanaival. Lesz továbbá városnézés, népzenei koncert és sörbemutató. Gáncs Péter kiemelte: a magyarországi reformáció nagy alakjai közül nagyon sokan tanultak a Bölcs Frigyes által alapított wittenbergi egyetemen, ahonnan hazahozták Luther tanait. A több száz magyar diák között volt Batizi András evangélikus, majd református lelkész, költő, a katolikusról evangélikus, majd unitárius vallásra áttérő Heltai Gáspár író és az első teljes magyar nyelvű bibliafordítást elkészítő Károli Gáspár is.

A wittenbergi magyar napok ötlete akkor vetődött fel, amikor a város a reformáció évében látható világkiállítás idejére kölcsönkérte az MEE-től Luther Márton kézírásos végrendeletét. A kézirat kölcsönadásáért cserébe kérték a magyar evangélikusok, hogy megmutathassák, hogyan őrzik a reformáció atyjának szellemi örökségét. Kitért arra: Luther végrendeletét az 1800-as évek elején egy árverésen vásárolta meg sok más kézirattal együtt Jankovich Miklós, a katolikus vallású magyar műgyűjtő. Jankovich Miklós ugyan befektetésként vette meg a testamentumot, halála előtt azonban úgy döntött, hogy a magyar evangélikus egyházra hagyja azt.

A reformáció emlékévében szerte a világon és Magyarországon is arra emlékeznek, hogy Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus 1517. október 31-én függesztette ki az egyházi megújulást követelő 95 tézisét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ettől a naptól számítjuk a reformáció kezdetét.

Fotó: svensinslovakia.wordpress.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.