Pesti Srácok

Sherlock nyitja az évadot Nyíregyházán

A sátán kutyája című Sherlock Holmes-történet premierjével kezdi szeptember 9-én a 2017/18-as színházi évadot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. A szezonra tizenhárom - közte hat nagyszínpadi és négy kamaraszínházi - bemutatóval készül a társulat, az évadnyitó ülést hétfőn tartották a nyírségi teátrumban.

MTI

Kirják Róbert, a színház ügyvezető igazgatója az eseményen elmondta, az előadásokat a már korábban meghirdetett ütemezés szerint mutatják be, egyetlen változás, hogy az időrendben harmadik előadásként bemutatandó László Miklós jegyezte Illatszertár című nagyszínpadi darabot Pelsőczy Réka helyett Mohácsi János viszi színre novemberben. A nagyszínpadi bemutatók sorában ezután Kapecz Zsuzsa, Gothár Péter és Selmeczi György Diótörő című zenés mesejátéka következik, majd John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse híres Chicago című musicaljét mutatják be 2018 januárjában. Márciusban láthatja a közönség Friedrich Schiller Don Carlos című darabját, az évad utolsó nagyszínpadi bemutatója áprilisban lesz, akkor Georges Feydeau A hülyéje című vígjátékát állítja színpadra a társulat.

PestiSracok facebook image

A Művész Stúdióban lesznek láthatóak Devecsery László Kék pék, Szűcs Réka és Zádori Szilárd Maszmók Afrikában és Csukás István Mirr Murr kalandjai című mesejátékai. A kamaraszínházi előadások közül a Krúdy Kamarában kerül színre januárban Thomas Middleton Asszony asszonynak farkasa című darabja, novemberben Martin McDonagh Leenane szépe című feketekomédiája, és jövő márciusban mutatják be A rózsák háborúját, amely Warren Adler nagysikerű regényének színpadi adaptációja lesz.

A név: Carmen címmel Prosper Mérimée eredeti elbeszéléséből Sediánszky Nóra készített színpadi változatot, amelyet szeptemberben a szintén a Művész Stúdióban láthatnak az érdeklődők. Az új előadásokon kívül a tervek szerint öt korábban bemutatott darab marad repertoáron, a színház a vendégjátékok keretében Budapestre és Szatmárnémetibe látogat majd el.

Kirják Róbert az évadnyitón megemlítette, nézettségi és bevételi adatokban is nagy siker volt a Szabadtéri Nyár idei programsorozata. A színházat érintő fejlesztések és rekonstrukciók közül a vendégszobák kialakítását, az új ügyelő és hívórendszer kiépítését, valamint az épületgépészeti karbantartásokat emelte ki az ügyvezető. Megjegyezte, az augusztus végén kezdődő Vidor Fesztivál színházi előadásaira a jegyek 93 százalékát már értékesítették, így remélhetőleg valamennyi előadáson telt ház várja majd a Nyíregyházára érkező színtársulatokat.

fotó:varosom.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.