Pesti Srácok

Szeptember végén érkezik a mozikba Salamon király

Szeptember 28-tól vetítik a magyar mozikban a csaknem 700 millió forintból megvalósított Salamon király kalandjai című új magyar családi rajzfilmet, amely a József Attila-díjas Böszörményi Gyula forgatókönyvíró, valamint a több népszerű animációs filmet is jegyző Albert Hanan Kaminski belga rendező közreműködésével készült.

MTI

A belga rendező nevéhez olyan népszerű alkotások fűződnek, mint Babar: Az elefántok királya, a Pettson és Findusz, de 11 évig dolgozott a Szezám utca sorozatban is. A film Temple Réka producer vezetésével a Lengemeséket gyártó Cinemon Stúdió részvételével készült el.

PestiSracok facebook image

A történet főhőse a 17 éves, meglehetősen szertelen és az uralkodásra éretlen Salamon király, aki éppen esküvőre készül Balkis-szal, Sába királynőjével. Ám mielőtt a nagy esemény megvalósulna, Hadad, Edóm utolsó királyának a fia bosszút áll Salamonon apja bűnéért, Edóm lerombolásáért. Bosszújához megidéz egy démont, Salamon pedig máris a sivatag közepén találja magát, távol az országától. A királyfi és hű társa, Tobi, a sivatagi róka útnak indulnak, hogy visszaszerezzék a trónt, ám útjuk során számtalan kaland vár rájuk.

A film szereplőinek a magyar színjátszás jeles képviselői kölcsönözték a hangjukat. Salamont Nagy Ervin szinkronizálta, hű társát, Tobit Csöre Gábor, illetve a többi szereplőt is olyan népszerű művészek szólaltatták meg, mint Schneider Zoltán, Csankó Zoltán, Szacsvay László, Harsányi Gábor vagy Esztergályos Cecília. A szórakoztató családi rajzfilm ötlete már több mint tíz éve megfogalmazódott az alkotókban. A magyar Cinemon Stúdió az első tervekkel még a Magyar Mozgókép Közalapítványnál pályázott, majd annak megszűnése után a Magyar Nemzeti Filmalaphoz jelentkeztek, ahonnan 2011-ben 200 millió forintot kaptak a gyártás előkészítésére, majd egy évvel később ugyanannyit nyertek gyártási támogatásként.

A film teljes költségvetése végül csaknem 700 millió forint lett, és fele-fele arányban magyar, illetve izraeli koprodukcióban készült. A film gyártása 2014-ben kezdődött el és az elmúlt három évben mintegy kétszáz fős, nemzetközi stáb részvételével zajlott. Az alkotócsapat élén a két éve Velencében, a Cartoons on the Bay nemzetközi fesztiválon életműdíjjal kitüntetett Albert Hanan Kaminski rendező állt.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.