Pesti Srácok

Sziget- Major Lazertől George Ezrán át egészen az operáig

Sziget- Major Lazertől George Ezrán át egészen az operáig

Az utolsó előtti nap is hemzsegni fog a Sziget a világsztároktól: Budapestnek szerenádozik George Ezra, visszatér Magyarországra az immáron nagyszínpadossá érett Glass Animals, pörgős bulit csap a Two Door Cinema Club, míg az estét a Major Lazer őrült triója zárja. És a sornak még közel sincs vége!

George Ezrara, a tehetséges énekes-dalszerzőre először 2013-ban figyeltünk fel, amikor egyszer csak feltűnt ez a bristoli srác, aki Budapestről énekel dalt, úgy, hogy előtte sosem járt erre. Szerencsére azóta ezt többször is bepótolta, most pedig a Nagyszínpadon játszik 16 órától. Utána a Glass Animals lép fel, akik az elmúlt két év talán egyik legizgalmasabb zenekara. Zenéjük érdekes táncos elegye a pszichedeliának, az elektrónak, a hip-hopnak és az indie-nek, egy örvénylő tarka egyveleg, amire tavaly megjelent How to Be a Human Being című albumuk is bizonyít. Az este headlinere a Major Lazer lesz, s előttük a Two Door Cinema Club pörget fel indie-rockos, funkos zenéjükkel.

Az A38 Sátrat sem érdemes kihagyni Mac DeMarco gitár és szinti köré épített laza, popos dalait, a Jagwar Ma pszichedelikus dance muzsikáját vagy Vince Stapleskaliforniai rapjét.
A Telekom Arénában EDX, Bakermat, Don Diablo, Bassjackers és Andro nyomja a négynegyedet, míg a partyzene másik szentélye, a Colosseum fellépői között pedig olyan nevek szerepelnek, mint Michal Breeth, Confidns, Anna vagy éppen Matador.

PestiSracok facebook image

Az Európa Színpad ezúttal sem okoz csalódást: az osztrák Mother’s Cake dögös rockkal, a spanyol ZOO pörgős rappel, míg a francia Naaman laza reggae dalokkal érkezik, míg éjjel az olasz Cosmo elektroszettje zárja a sort.
Azok, akik a hazai hangokat keresik, a Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál Színpadnál a Massza, a Mörk, a NAZA, az Esti Kornél, az Irie Maffia és a Vad Fruttik képében megtalálhatja. Utánuk pedig a népszerű Necc Party-n énekelhetjük együtt a 90-es évek ciki slágereit.

A Szigeten tényleg mindenféle zenei stílus helyet kap és ezt nem csak a könnyűzenére értjük. A Papageno Klasszikus, Opera és Jazz Színpad ugyanis igazi kuriózum a Szigeten, ahol kórusokat,áriákat és szimfonikus zenekart is hallhatunk. Idén van Kodály Zoltán halálának 50. és születésének 135. évfordulója, tiszteletére pedig minden nap kórusok nyitják a programot. Ma 16 órától az Octovoice Énekegyüttest hallhatjuk, majd Göncz Renáta és Magyaróvári Viktor projektje, a Kayamar zenéje csendül fel, ahol a két művész egy looper pedállal idéz meg egyszerre egy teljes zenekart és a mindenki által ismert popslágereket acapella feldolgozásban.

Az Operaház művészei öt éve vendégeskednek a Szigeten. Az évforduló apropóján Aczél András rendező az elmúlt öt év legsikeresebb áriáit és a legnépszerűbb muzsikusokat hívta segítségül és az operaénekesek még a közönséget is megénekeltetik majd. A színpad nevéhez hűen természetesen a jazz sem marad ki a sorból, ma este a csodálatos hangú Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint jazzgitáros páratlan összhangját hallhatjuk. Ezen a helyszínen egy új, kísérleti program is indult idén: a Cine Concert lényege, hogy némafilmes vetítések mennek, mialatt élő zenei kíséret szól. A vetítőgépeken minden este egy-egy fekete-fehér, az 1910-es, ’20-as évekből származó némafilm fut, ma éppen Korda Sándor klasszikusa, Az Aranyember kerül a vetítővászonra.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.