Pesti Srácok

Turnéra indul az Itt élned, halnod kell rockmusical

Országos, hat állomásos turnén adja elő a Koltay Gábor rendezte Itt élned, halnod kell című történelmi rockmusicalt az Esztrád Színház augusztus 19. és október 14. között.

MTI

A darabot augusztus 19-én a Vésztő-Mágor Törénelmi Emlékhelyen, augusztus 26-án Mohácson, szeptember 2-án Szigligeten, szeptember 16-án Délegyházán, szeptember 23-án Komáromban, október 14-én pedig Szegeden láthatja a közönség - közölték a szervezők. A darab a honfoglalástól a rendszerváltozásig állít emléket a magyar történelem jeles eseményeinek, köztük Szent István király uralkodásának, a tatárjárásnak, Mátyás uralkodásának, a 150 éves török hódoltságnak, a Rákóczi- és az 1848-as szabadságharcnak, valamint a trianoni békeszerződésnek és az 1956-os forradalomnak.

PestiSracok facebook image

A zenemű rockzenei alapokra épülő, folkzenei motívumokat is felhasználó, szimfonikus hangszerelésű alkotás, amely dalok, megzenésített klasszikus versek, instrumentális zenék, történelmi szövegek összefüggő kompozíciójának segítségével idézi fel a magyar történelem kiemelkedő korszakait, fontos eseményeit.

A főszereplő Vikidál Gyula mellett mások mellett Bodnár Vivien, Kósa Zsolt, Kuczmann Ágnes, Laklóth Aladár, Makrai Pál, Palcsó Tamás, Sipos Imre, Szentgyörgyváry Laura, Varga Miklós és gyermekei, Varga Vivien és Varga Szabolcs lép színpadra. Közreműködnek a komáromi Magyarock Dalszínház művészei, a makói Forgatós Táncegyüttes tagjai, artisták és lovasok. A történelmi játékot tavaly nyáron mutatták be a budapesti Hősök terén.

Fotók: ittelnedhalnodkell.hu, Balogh Dávid/mno.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.